A fogyasztó védelme az elektronikus kereskedelemben
avagy az Internet a vásárló szemével nézve

      Készítette:  Marosi Zoltán

      Konzulens: dr. Darázs Lénárd

                                                                                  dr. Tímár András

         "Ha azt akarjuk, hogy az Internet tovább növekedjék, együtt kell dolgoznunk azért, hogy biztosítsuk azt, hogy a vásárlás az Interneten épp oly biztonságos legyen, mint a vásárlás egy nagyáruházban."
/William J. Clinton/

1. Bevezetés

            XXI. század küszöbén a fogyasztóvédelmi gondolat új kihívásokkal néz szembe. A változások gyökere technikai jellegű, annak középpontjában egy technológiai újítás, az Internet áll. A számítógépek elterjedését, az Internet széleskörű hozzáférhetőségét a XX. század végén egyesek az elektromosság XIX. századi elterjedéséhez hasonlítják.
A számok elképesztőek: 2000. szeptemberéig világszerte közel 378 millió ember rendelkezett Internet kapcsolattal. Magyarországon eddig azonban egyes források szerint csak a háztartások mintegy 1,5%-a, kb. 150. 000 ember használ Internetet . Mindez előmozdította az elektronikus kereskedelem számos formájának a fejlődését: így kialakult a két legjelentősebb ág, a Business to Business (BtoB, azaz kereskedők közti) és a Business to Consumer (BtoC, kereskedő és fogyasztó közti). Az utóbbi esetében - melynek jogi problémái állnak e tanulmány középpontjában - a forgalom az USÁ-ban 2000 második negyedévében 5,5 milliárd USD volt, amely elemzések szerint 2002-re elérheti a 80 milliárdot is. A BtoC kereskedelem eddig négy ágazatot érintett jelentékenyen: a könyvkereskedést, az utazásszervezést, a szállítást és a médiát. Becslések szerint a magyar internetező közönségnek egyelőre csak mindössze egy százaléka vásárol is a hálón. Hazánkban 160 millióra becsülték az on-line boltok forgalmát 1999-ben, 2000-re pedig mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat várnak.
Az elektronikus kereskedelem a fogyasztó számára több olyan új előnyt kínál, mint például a 24 órás elérhetőség, az utazási költségek csökkenése, az összehasonlító vásárlás ("comparison shopping") lehetősége, de számos veszélyt is hordoz, mint a személyes adatokkal való visszaélés vagy a nemzetközileg ellenőrizetlen tranzakciók.
Kérdés azonban, hogy a fenti meggyőző adatok és körülmények egyszerű mennyiségi változást jeleznek-e, amely a fogyasztóvédelem, specifikusan pedig a fogyasztóvédelmi jog számára lényeges új feladatot nem hordoz, avagy olyan minőségi változással állunk szemben, amely azonnali jogi beavatkozásért kiált.
E dolgozatnak nem feladata általánosságban vizsgálni az Internettel kapcsolatos jogi szabályozás szükségességét , ám annyi bizonyosan megállapítható: a "kiszolgáltatott internetes vásárló" elektronikus világgal kapcsolatos félelmei, aggodalmai indokolják a jelenlegi szabályozás újragondolását, felülvizsgálatát. A szolgáltatói, kereskedői oldalról is igény fogalmazódott meg erre, hiszen a fogyasztói bizonytalanság számukra az eladási oldalon kimutatható veszteséget jelent. A revízió többirányú lehet: egyrészt megadhatja konkrét, kötelező erejű normákkal a fogyasztó védelmének minimális szintjét, másrészt segítheti, ösztönözheti különféle önszabályozó mechanizmusok kialakítását.
Ezen elemzés továbbá - céljából adódóan - nem tárhatja fel az egyes tárgyalt jogterületeknek az elektronikus kereskedelemre vonatkozó teljes spektrumát. Ebből következően a vizsgálat ehelyütt csak a szabályozás azon kulcselemeire, vitatott normáira mutat rá, amelyek az elektronikus kereskedelem szempontjából meghatározóak - kiemelten kezelve a fogyasztó nézőpontját.

2. Az elektronikus kereskedelem fogyasztóvédelmi aspektusainak általános kérdései
2.1 Az elektronikus kereskedelem jellemzői
Az elektronikus kereskedelem számos ponton eltér akár a hagyományos, akár az "átmeneti korszak" (pl. telefonos kereskedelem) világától. Legfőbb eltérésnek az interaktivitás megjelenését, illetve azt tartják, hogy a teljes szerződéses kapcsolat egy médiumon keresztül (az Interneten) játszódik le. Ez valójában csak az ún. direkt elektronikus kereskedelemre igaz, amikor a felek kapcsolatának minden aspektusa az Interneten játszódik le, így pl. egy számítógépes program megrendelése esetén, amelynél a rendelést a kereskedő honlapján lehet feladni, mind magát a szoftvert mind a hozzá tarozó használati utasítást stb. az Internetről lehet letölteni, és a fizetés is a hálón keresztül történik. Az Interneten az indirekt elektronikus kereskedelem esetében azonban, amikor valamely kézzel fogható dolgot, árut rendel meg az egyik fél, a teljesítés nem történhet elektronikus úton, de a szerződéskötés, az adatvédelem problémái itt is felmerülnek.
Az elektronikus kereskedelem közgazdasági hatásaiban kisebb tranzakciós költséget, a szállítási, tárolási költségek csökkenését, a fokozott verseny hatására jobb minőséget, nagyobb választékot jelent a fogyasztó számára. A BtoC formájú kereskedelemben, más néven az "e-tailing"-ben , a fent említett előnyök azonban veszélyekkel is járnak együtt.

2.2 Az elektronikus kereskedelem szabályozásának főbb problémái

            Az e-commerce viszonylatában tehát számos olyan sajátos gond merül fel fogyasztói szemszögből, amely kifejezetten erre az igen lazán összefüggő releváns jogi szabályozások halmazára jellemző.  Ilyen gondot jelenthet:
1. Az elektronikus kereskedelem nemzetközisége
Az országhatárokon átnyúló, sőt azokat valósággal keresztül-kasul átszövő internetes kommunikáció a máig is területekben, országokban gondolkodó jog számára komoly kihívást jelent. Az így országonként különböző szabályrendszerek (sőt pl. az USÁ-ban az országon belül államonként tér el a jog) nem segítik elő a fogyasztói bizalom növekedését. A témával foglalkozó irodalomban már-már közhelyként fordul elő a globális megközelítés szükségessége , ám a különféle szabályozások szétszabdaltsága, territoriális megosztottsága csak első látásra oldható fel könnyen a jogharmonizáció, a nemzetközi szintű szabályozás segítségével (pl. a nemzetközi illetve szupranacionális szervezetek keretében: Európai Unió, OECD, WTO stb.). Az ilyen nemzetközi reguláció ugyanis egyfelől a résztvevők eredendő tehetetlenségénél fogva inherensen lassan alakul ki (ld. lent a 2. pontban), másfelől a fogyasztók számára általában túlságosan is komplex és általuk vajmi kevéssé ismert szabályokban ölt testet. Erre a problémára főleg az alkalmazandó jog illetve a joghatóság eddigi szabályainak újragondolása adhat megoldást, továbbá nem elvetendő az alternatív vitarendezési megoldások keresése sem.
2. Az elektronikus kereskedelem jogának állandó változása
Mivel sok tekintetben kialakulatlan, állandó változásban lévő jogterületről van szó, a jogszabályok állandó módosítása sem segíti elő a fogyasztók informáltságát jogaikról és kötelezettségeikről. Szerencsére az ilyen módosítások általában a fogyasztók javára és az ő érdekükben történnek, így legfeljebb többletjogokkal találják szembe magukat, amelyekről viszont sokszor nincs is tudomásuk. A technológiai újítások a gyakran lassú és nehézkes jogalkotási folyamatot (főleg, ha nemzetközi szintről, több állam érdekeinek egyeztetéséről van szó) megelőzhetik, így fennáll az inadekvát szabályozás veszélye - dominánsan a kontinentális rendszerű országokban. Itt a megoldást csakis a megfelelő mennyiségű gyakorlati tapasztalat és az ennek folytán kialakuló letisztult, kialakult szabályrendszer adhatja.
3. Az internetes adatvédelem hiányosságai
Brieskorn szerint "Az adatvédelem a digitális világban a legalapvetőbb emberi igénnyé lép elő" A Consumers International nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezet felmérése 751 uniós és amerikai internetes honlap átvizsgálása alapján kijelenti: "A honlapok többsége a tisztességes információkezelés legalapvetőbb elveit sem veszi figyelembe" . Az internetes adatok kezelése a hagyományos adatkezelésnél jóval könnyebbé, gyorsabbá vált, így az adatkezelők felelőssége megnő. A jelenlegi szabályok alapján történő, törvénynek megfelelő adatfeldolgozás illuzórikusnak tűnik, ezért mindenképpen szükséges az új médiumnak megfelelő specifikus reguláció.
4. Az internetes adatbiztonsággal kapcsolatos félelmek
Az Internetnek - korunk egyik komplex technikai eszközének - működése az átlagos fogyasztó számára sokszor bizonyul érthetetlennek, átláthatatlannak. A pontos számítástechnikai ismeretek terén a kereskedő egyértelmű előnyben van, ám sokszor a szédületes sebességű technológiai újítások még a tapasztalt "elektronikus üzletembereket" is meglepik, felkészületlenül találják. Ezt erősítik fel az internetes bűnözés aggasztó adatai - ez valószínűleg csak a jéghegy csúcsát jelenti. Az adatbiztonság mint kategória tehát nagyrészt büntetőjogi aspektusokat ölel fel, így ezzel a problémával a továbbiakban e dolgozat nem foglalkozik, bár ez kétségtelenül sokszor igen érzékenyen érintheti a fogyasztókat.
5. A fogyasztói bizalom hiánya
A fentiekből következik, hogy jelenleg a fogyasztók az internetes kereskedelmet bizalmatlanul, sőt gyanakvással szemlélik. Az adatvédelemmel kapcsolatos aggodalmakat mutatják azok a felmérések, amelyek szerint a fogyasztók 92 %-a aggódik ("concerned"), 67%-a nagyon aggódik ("very concerned") személyes adataival való visszaélés lehetősége miatt az Interneten. A magyar helyzetre pedig Nyírő András említi, hogy az alacsony internetes vásárlőerő oka a fogyasztói bizonytalanság az áru minőségével kapcsolatban , ami ugyancsak fontos szempont a kereskedelem során.

2.3 A kialakuló szabályozás követendő elvei - de lege ferenda

            A fenti 2.2. pontban említett problémákkal a jognak, a kialakulóban lévő jogi szabályozásnak mindenképpen foglalkoznia kell, ha fenn akarja tartani az "azonos védelem" elvét, azaz, hogy internetes tranzakció esetén a fogyasztó legalább ugyanolyan biztonságos környezetben kösse ügyleteit, mint a hagyományos kereskedelemben.
Ez a biztonság túlmegy az azonos jogok garantálásán. A fogyasztóvédelem általános elve, a gyengébb, hátrányos helyzetű, kevésbe informált fél védelme önmagában nem indukálna többletgaranciákat a már meglévőkhöz képest. Természetesen tisztázni kell a magánjog, a szerződési jog alapvető jogintézményeinek internetes érvényességét (pl. internetes szerződéskötés elismerése), de ez nem jelent többet a már meglévő garanciák internetes környezetre való kiterjesztésénél.
Felismerve azonban a fent leírt problémákat, a fogyasztót az internetes környezetben a hagyományoshoz képest többletjogokkal kell felruházni ahhoz, hogy hatékonyan érvényesíthesse érdekeit. Ezeknek egy része megtalálható már a távollévők közti kereskedelemben használt többletjogok közt (pl. elállás joga), más része viszont magának az Internetnek sajátosságaiból következik (pl. speciális önszabályozó mechanizmusok). Természetesen a klasszikus ellentét - fogyasztói jogok versus kereskedelem, szerződés szabadsága - itt is jelen van, de az erős fogyasztói bizalmatlanság miatt valójában a fogyasztói jogok bővülésével - egy pontig - a kereskedelem további fellendülése várható.

3. Az elektronikus kereskedelem jogi fogalma a fogyasztóvédelem viszonylatában
3.1 Az elektronikus kereskedelem fogalma általánosságban

            Az elektronikus kereskedelemnek több definíciója is létezik a jogirodalomban. Így tekinthetjük azt tágabb (a technológiai szempontokat előtérbe helyező), szűkebb (az ügyletek tartalmát előtérbe helyező) szemszögből, de a vegyes szemléletet is elfogadhatjuk. Többen példákon keresztül, a szabályozott életviszonyok felsorolásával definiálják az elektronikus kereskedelmet. Az angol "electronic commerce" (azaz elektronikus kereskedelem, röviden: "e-commerce", e-kereskedelem) fogalom tág értelemben az "e-business"-t (e-üzlet) jelenti, amely az elektronikus, Interneten keresztül folytatott üzletelést, üzletvezetést jelenti. Csak a szűk értelemben vett e-commerce bír a termékek, szolgáltatások elektronikus úton történő kereskedelme jelentéssel. Mindezek elemzése alapján Tímár András és Kondricz Péter következtetése szerint "Elektronikus kereskedelemnek nevezzük a távollévők között, elektronikus eszközök által tett olyan jogilag releváns cselekményeket, amelyek egyedileg meghatározható jogalanyok között polgári jogi jellegű jogviszonyt hoznak létre, feltéve, hogy a jogszabály az elektronikus kereskedelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazását nem zárja ki" . De pl. Budai Judit szerint a fogalom legtágabban "az üzleti célú kommunikáció része, amely általánosságban termékek, szolgáltatások vagy valamely személy ismertségének előmozdítására irányuló gazdasági célú, elektronikus úton megvalósított egyoldalú vagy interaktív kommunikáció" . A második definíció tehát nem általánosságban mint cselekmény fogja fel a fogalmat, hanem a kommunikációra szűkíti le.

3.2 Az elektronikus kereskedelem fogalma a magyar és az  uniós jog tükrében

            A fent említett, a fogyasztó szempontjából akadémikusnak tűnő fogalom-meghatározási vita azonban valójában a jogi szabályozás során nyer igazi relevanciát. Az Európai Unió jogalkotása során két ponton válik döntővé az elektronikusan kötött ügyletek körének meghatározása, azaz a jogszabályi "védettség" horizontális terjedelme. Egyrészt az Átláthatósági irányelv folytán, amely közvetetten az Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv (2000/31/EK Irányelv) hatályát is befolyásolja, másrészt a távollévők között kötött szerződések esetén (97/7/EK irányelv, amellyel összeegyeztethető szabályozást a magyar jogban a 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet tartalmaz) .
Az Átláthatósági irányelv definiálja az ún. információs társadalmi szolgáltatás (ITSZ) fogalmát. Ennek fogalmi elemei: ellenszolgáltatás fejében, távolban levők közt, az adatok elektronikus eszközök általi feldolgozása útján, a szolgáltatás igénybevevőjének egyéni kérésére történő szolgáltatás. Ezt tovább finomítják azok a rendelkezések, melyek szerint pl. az ingyenes kereső szolgáltatás is beletartozik az ITSZ fogalmába, ha gazdasági tevékenységről van szó, illetve pl. a munkajogi viszonyokat kizárják a fogalomkörből. A 2000/31/EK Irányelv tárgyi hatálya lényegében az ITSZ-ok körét öleli fel, az 1. Cikk 5. pontjában felsorolt kivételekkel (ilyenek pl. bizonyos szerencsejátékok , adózás, kartelljog). Az ITSZ jelenti tehát tulajdonképpen az EU viszonylatában az elektronikus kereskedelmet, azaz e tevékenységekre vonatkozik az irányelv szabályozása.
A 97/7/EK irányelv hatálya azonban a távollévők közti szerződésekre terjed ki, amelyek azokat az ügyleteket jelentik, amelyeket a szolgáltató és a fogyasztó áruk vagy szolgáltatások értékesítésére köt, ahol a kereskedő kizárólag egy vagy több távollévők közötti kommunikációra alkalmas távközlési eszközt használ a szerződés megkötéséig és annak megkötésekor. Az ennek magyar harmonizációjára kiadott kormányrendelet lényegileg ugyanezt a definíciót adja, hiszen a jogszabály hatálya arra a szerződésre terjed ki, amelyet "gazdálkodó szervezet […] és fogyasztó köt egymással a gazdálkodó szervezet áruértékesítő, illetve szolgáltató tevékenységi körében kizárólag egy vagy több távközlő eszköz használata útján" (1. § (1)). A kormányrendelet továbbá külön kimondja a lex specialis derogat legi generali maximáját, ugyanis a "rendelet akkor alkalmazható, ha külön jogszabály a rendelet hatálya alá tartozó szerződésről eltérően nem rendelkezik." (1. § (2)). A távollévők közötti kommunikációra alkalmas távközlő eszközök azok, amelyek szerződéskötésre alkalmasak a szolgáltató és a fogyasztó egyidejű fizikai jelenléte nélkül. A kivételek itt is megjelennek, általános és speciális szinten. Az általános kivételek olyan területeket jelentenek, amelyet a jogalkotó nem kívánt a direktíva hatálya alá vonni, így pl. a pénzügyi szolgáltatások vagy az automaták. Speciális kivételek pedig a mindennapi felhasználásra szánt termékek, a szállás- ill. ételszolgáltatás és pl. sportrendezvények szervezése , ám ezek csak a 97/7/EK irányelv illetve a vonatkozó kormányrendelet bizonyos normái alól jelentenek kivételt. Így például mindennapi fogyasztásra szánt ételnek, italnak a fogyasztó otthonába történő szállítására az irányelv 4., 5., 6., és 7. (1) cikkei nem alkalmazandók. Eredetileg ez az irányelv az Internetet, mint szerződéskötési eszközt nem vette figyelembe (csak az e-mailt), hiszen az 1. sz. melléklet - bár exemplifikatív - felsorolásában az nem szerepel mint távollévők közötti kommunikációra alkalmas távközlési eszköz. Ugyanez igaz az átültető kormányrendeletre is. Így az irányelvet többen kritizálták szűkítő hatálya miatt.
A két fenti irányelv - tehát az ITSZ és a távollévők között létrejött szerződések - fogalomkörének összefogását szolgálja a 2000/31/EK Irányelv preambulumának 11. bekezdése, amely kimondja, hogy mind a Tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelv mind a 97/7/EK irányelv "teljes egészükben alkalmazandó az ITSZ-okra". Azaz a két fogalomkör összeegyeztethető, sőt összeegyeztetendő. Míg a 97/7/EK irányelvet önmagában bírálták restriktív hatályáért, (például, hogy kizárja azon eseteket, amelyekben a szerződéshez vezető folyamat valamely részénél mindkét fél jelen van) , a két irányelv együttes védelme elégségesnek nevezhető a fogyasztó szempontjából.
Kérdés azonban a kivételek jogállása: pl. ha a 97/7/EK irányelv 3. cikk 2. bekezdése szerint ételek szolgáltatására (speciális kivétel, ld. fent) az információadási kötelezettség (4. cikk) nem vonatkozik, ám ha ez az Interneten történik, az eladónak - mint ITSZ-t adónak - mégis kötelessége pl. megadni az e-mail címét a 2000/31/EK irányelv 5. cikke szerint. Mivel a 2000/31/EK irányelv az ITSZ definíciója alapján mindenképp vonatkozik az ilyen szolgáltatásokra, és az tekinthető "keretirányelvnek", az abban foglaltak mindenképpen elsőbbséget élveznek, és alkalmazandók e kivételekre is. Ezt támasztja alá a magyar kormányrendelet fent idézett 1. § (2) bekezdése is, bár ez európai jogi szempontból irreleváns.

3.3 A fogyasztóvédelmi szabályozás alkalmazásának dilemmái

            Az elektronikus kereskedelem problémáinak köre, ha a meglévő fogyasztóvédelmi joganyag oldaláról vizsgáljuk, más megvilágítást kap. Az értékelést befolyásolják a mára már letisztult fogyasztóvédelmi alapfogalmak (ilyen pl. a fogyasztó definíciója), amelyek nélkül nem képzelhető el a fogyasztóvédelemről való gondolkodás. Ennek fényében e dolgozat - megjelölve érvényességi kereteit - a fogyasztó fogalmát az EU-ban kialakult gyakorlatnak megfelelően értelmezi, azaz fogyasztó az a természetes személy, aki tevékenységét önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eső célból folytatja. Ez tulajdonképpen a Vékás Lajos által nemrég pontosított fogyasztói definíció , de a 2000/31/EK irányelv 2. cikk (e) bekezdésének megfelelően nem kapcsolódik szerződés kötéséhez, hanem általánosan adott célú tevékenység végzését helyezi előtérbe. Az irányelvben ezen eltérés valószínű indoka, hogy az elektronikus kereskedelem körében a fogyasztóvédelem már akkor is érvényesül, ha még nem kötötték meg a szerződést, vagy egyáltalán nincs is szerződés. Természetesen más államok jogában további meghatározások is találhatók, de jelen elemzés szempontjából voltaképpen azonos kört fognak be
Ha e definíciót a magyar jogrendszerben el kívánjuk helyezni, úgy az a következtetés adódik, hogy a Fogyasztóvédelmi törvény rendelkezéseinél némileg szűkebb (hiszen a jogi személyeket kizárja), a Polgári Törvénykönyvben levőnél tágabb (hiszen nemcsak a szerződést ténylegesen megkötő fogyasztókra vonatkozik), illetve a Versenytörvényben levőnél szűkebb (hiszen csak a kereskedelmi lánc végét foglalja magában, kirekesztve továbbá a jogi személyeket). Emellett használatos a felhasználó fogalma, a technikai eszközök egyéni magáncélú alkalmazója értelemben, ami tulajdonképpen a fogyasztóval szinonim. Ez tehát a kereskedelmi viszonyokban a "gyengébb fél" leírása. A "másik felet", az eladót, szolgáltatót, stb. pedig a "kereskedő" illetve a "szolgáltató" terminusával jelöli ez az elemzés.
E definíciók határozzák meg továbbá azokat a problémaköröket is, amelyeknek feldolgozása e dolgozat tárgya. A téma tehát a fogyasztó kereskedelmi jellegű ügyleteiben az Internet megjelenése okozta kihívások, a fogyasztó védelmét mindig szem előtt tartva. Így nem tartozik az elemzés hatókörébe a büntetőjogi és szerzői jogi aspektusok elemzése, ám a szűkebb értelemben vett kereskedelmi anyagi jogon kívül a dolgozat foglalkozik az adatvédelmi jog illetve a polgári eljárásjog kihívásaival is, hiszen ezek az Internet megjelenésével ugyancsak nagy jelentőségre tettek szert a fogyasztók ügyleteivel kapcsolatban .

4. Az elektronikus szerződési jog
4.1 A jogfejlődés főbb irányai

            Amíg az elektronikus szerződéses kapcsolatok nagyrészt BtoB formában történtek az EDI keretében, teljesen más volt a jogviszonyok jellege. A felek ugyanis zárt láncot alkottak, így állandó kapcsolatban voltak, megvolt a kölcsönös bizalom köztük. Ebből következően jogügyletek sorát kötötték meg egyazon szerződési keretben.
Az Internet elterjedése azonban alapjában változtatta meg e viszonyokat. A nyílt hálózaton olyan szereplők jelentek meg, amelyekkel nem volt állandó kapcsolat, így csak egyetlen szerződés köttetik meg. A felek előzetesen nem ismerik egymást, így a kölcsönös bizalom is hiányzik. Felborult továbbá a kapcsolat egyenrangúsága is. Míg az EDI esetében a technikai, jogi feltételekkel elvileg mindkét fél ugyanannyira tisztában volt, az Interneten a fogyasztóval szemben a kereskedő egyértelmű előnyben van, hiszen általában ő rendelkezik mind a technikai, mind a jogi tudás fölényével. Emellett a tömeges elektronikus kapcsolatok miatt az elektronikus jognyilatkozatok hatálya, jogi elismertethetősége általában is szükségessé vált. Problémát jelent még a felelősségi szabályok megfelelő alkalmazása az internetes közvetítőkre, illetve a fogyasztók számára oly fontos jogválasztás és a joghatóság.
A szerződési jog a fogyasztóvédelmi gondolat hatására az Internet tömeges elterjedése előtt is szabályozta az olyan viszonyokat, amikor egyenlőtlen és nem egyszerre jelenlevő felek közt köttetik a szerződés, valamely kommunikációs eszköz útján. Lényeges, hogy az esetek túlnyomó többségében a kereskedők általános szerződési feltételeket használnak, továbbá felmerül a Tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelv alkalmazhatósága is. Végül a szerződések körében az EU jogi rendszerét vizsgálva a 2000/31/EK irányelv ad a jogterületnek megfelelő többletszabályokat - részben a fogyasztóvédelmi gondolattól vezérelve.

4.2. A szerződés létszakai
4.2.1 A szerződés létrejötte

            Elsőrendű probléma bármilyen kötelmi jogi ügylet esetén, hogy egyáltalán létrejöjjön a szerződés, a kötelem, azaz a felek akaratának találkozása joghatást generáljon. Így az elektronikus úton tett jognyilatkozatok esetén a kétségek eloszlatása végett lényeges annak deklarálása, hogy a jogügylet jogi hatását, érvényességét vagy kikényszeríthetőségét nem lehet kizárólag azon az alapon megtagadni, hogy csak elektronikus formában létezik. Ezt mondja ki mind az UNCITRAL Model Law, az ENSZ Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottságának "modelltörvénye" , mind a 2000/31/EK Irányelv és számos más dokumentum. A jognyilatkozat az elektronikus kereskedelem viszonylatában alapvetően háromféle lehet: e-mail (ez leginkább az elküldött postai levéllel illetve a fax üzenettel hozható párhuzamba), honlap (ha valamilyen gombra való ráklikkeléssel önmagában létrejön a szerződés - ez áll a legközelebb a ráutaló magatartáshoz), elektronikus ügynök (az ügynök tesz ajánlatot a programozása szerint, sőt akár szerződést is köthet). A hatályos magyar jogban az elektronikus jognyilatkozat sem írásbeli, sem szóbeli nyilatkozat nem lévén , ráutaló magatartásként értelmezhető . Bár tény, hogy ha a szerződés a képernyőn megjelenik, ez valójában nem jelent különbséget pl. egy faxon elküldött szerződéstől (hiszen azt a fogyasztó elvileg bármikor kinyomtathatja). Problémát jelent a ráutaló magatartás (tehát a ráklikkelés, az elfogadás ténye) bizonyítása, ezt szerver naplókkal ("server log") lehet tisztázni , illetve az elektronikus aláírás jelenthet megoldást. További lényeges körülmény, hogy a szerződés távollévők között jön létre, így további különös feltételek is vonatkoznak az ilyen szerződést kötőkre (bizonyos kivételekkel - lásd: fent), pontosan nagyrészt a fogyasztói érdekek védelme érdekében.
A fogyasztó tehát e téren védve van: elektronikus úton tett nyilatkozatait, illetve a kereskedő elektronikus kötelezettségvállalásait a bíróságnak figyelembe kell vennie. A gyakorlatban viszont az elektronikus aláírás elterjedéséig a bizonyítás nehézkes lehet, főleg a fogyasztó szemszögéből, aki mögött nem áll olyan komoly technikai háttér és tudás, mint a kereskedőnek.
Több kérdés a szerződéskötéssel kapcsolatban azonban nyitott marad: Mi a státusza azon nyilatkozatoknak, amelyekre a jog többletkövetelményt (pl. írásbeliség) ír elő? Mikor tekinthető egy elektronikus jognyilatkozat hatályosnak?
Az első kérdésre egyelőre a jog válasza igen óvatos. A 2000/31/EK irányelv pl. kivesz több szerződésfajtát (pl. ingatlan adásvétele) az elektronikus szerződések köréből, így, ha azok elektronikus úton köttetnek, hatályukat a tagállamoknak jogukban áll nem elismerni. Ezt a kérdést is az elektronikus aláírás oldhatja fel.
A második kérdés összetett. A jogirodalomban számos ötlet és elmélet született e tárgyban, ám végül a 2000/31/EK irányelv 11. cikke rendezte e problémát azzal, hogy az ajánlat és a vétel visszaigazolását akkor tekinti megérkezettnek, amikor azok a felek, akiknek azt címezték, képesek azt elérni ("able to access"). A szolgáltatónak ugyanis kötelessége a vevő (a szolgáltatás vevője) ajánlatának vételét késedelem nélkül elektronikus úton visszaigazolni.

4.2.2. A szerződéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségek

            A fentiekből kiderült, hogy az internetes fogyasztói szerződések nagy része távollévők közti szerződés, így vonatkoznak rá a 97/7/EK Irányelv, illetve a magyar jogba azt átültető kormányrendelet rendelkezései. Amikor pedig ITSZ-ról van szó a 2000/31/EK Irányelv megfelelő rendelkezéseit is figyelembe kell venni. Ezek szerint a szolgáltató a szerződés megkötése előtt kellő időben köteles a fogyasztót tájékoztatni számos körülményről (pl. a szolgáltató azonosítása, a szerződés tárgyának lényeges tulajdonságai, az ellenszolgáltatás, stb.). Kérdés azonban internetes szerződés esetén, hogy a "kellő időben" mit jelent? A fogyasztó ugyanis általában a honlapon akad rá az árura, és ott olvassa el a releváns információt, és azonnal vásárol. Elég-e ez az idő arra, hogy a sokszor több oldalon át hömpölygő szerződési feltételeket átgondolja a fogyasztó? Valószínűleg ez a védelem csak a későbbi elállás jogával kiegészítve elégséges. Lehetséges azonban, - ha szerződés a 97/7/EK Irányelv 6. cikk (3) bekezdésében felsorolt kivételek közé tartozik - hogy a fogyasztónak pl. nincs elállási joga. E jog hiányának deklarálása nem kötelessége a kereskedőnek az irányelv rendelkezései szerint. Ennek következtében, ha a hiányra kifejezetten nem utal a kereskedő, az zavart okozhat, hiszen a fogyasztó az irányelv általános szabályai alapján vélelmezheti elállási jogát (bár helytelenül).
A 2000/31/EK irányelv emellett az ITSZ-t adók számára három ponton is előír információadási kötelezettséget: 1) az 5. cikkben az általános információk könnyű, közvetlen és állandó elérhetőségét írja elő többek között a szolgáltatás vevői számára ("recipients of service"), azaz a fogyasztók számára is), 2) a 6. cikk a közösségi jog által előírt más információadási kötelezettségek mellett (tehát kiegészítő jelleggel, pl. a 97/7/EK Irányelvvel együtt) a kereskedelmi kommunikációra ír elő ilyet, 3) végül a 10. cikkben a szerződésekhez kapcsolódóan - ugyancsak kiegészítő jelleggel, minimumként - tisztán, világosan és egyértelműen kíván meg négy plusz egy információt.
A 97/7/EK irányelv 5. cikkében foglalt tájékoztatási kötelezettség további problémákat vet fel. A 97/7/EK irányelv szerint egyrészt írásban vagy más tartós eszközzel ("other durable medium") köteles a szolgáltató megerősíteni a szerződést indirekt elektronikus kereskedelem esetén. Kérdés, hogy az e-mailben történt megerősítés - írásbeli eszköz nem lévén - a tartós eszköz fogalmába beilleszthető-e. Ennek meglehetős nehézsége folytán a megoldást természetesen itt is az elektronikus aláírás jelentené. A magyar szabályozás azonban még problematikusabb, mivel itt a fogyasztót "írásbeli tájékoztatóval vagy más, a szóbeli tájékoztatást megerősítő dokumentummal kell ellátni". Internetes szerződésnél szóbeli tájékoztatás nem lévén, csak az írásbeliség újraértelmezése adhat megoldást. A direkt elektronikus kereskedelmi szerződés esetén viszont csak a szolgáltató azon címéről kell tájékoztatást adni, ahol a fogyasztó kifogást emelhet. Ez egyértelműen kevés a fogyasztó számára, így itt a 2000/31/EK irányelv 5., 6. és 10. cikke alkalmazandó.
A jövőre nézve fontos kiemelni a tájékoztatás formájának fontosságát. A szolgáltató tájékoztatási kötelezettségnek egyértelműen, közérthetően és pontosan, az igénybe vett távközlő eszköznek megfelelő módon köteles eleget tenni. Ennek a generális kötelezettségnek az ITSZ-ok körében két ponton van különös jelentősége. Egyrészt a szerződési információnak a teljes tranzakció során elérhetőnek kell lennie (hiszen a fogyasztó nem köteles azt kinyomtatni, tehát a képernyőn kell lehetőséget adni számára, hogy láthassa az információt - ezt legegyszerűbben egy állandóan megjelenő link segítségével lehet megoldani). Másrészt az információ kategóriái  közt nem lehet formai különbség (azaz pl. a fogyasztónak hátrányos feltételek kicsi szürke betűvel, a különböző kedvezmények pedig villogó, nagy piros betűvel).

4.2.3 A szerződési feltételek

            A fogyasztókkal kötött internetes szerződések túlnyomó többségét nemcsak távollévők közt köttetik, hanem azokat általános szerződési feltételek alkotják, így a fogyasztói oldalról "veszélyes" jogintézmények e területen kumuláltan jelentkeznek. Tény azonban, hogy az Internet megjelenésével a fogyasztó választási szabadsága olyannyira kitágult a kereskedők hihetetlenül megnövekedett számának köszönhetően, hogy az általános szerződési feltételek okozta egyenlőtlenségek bizonyos esetekben kiküszöbölődni látszódnak.
Az EU irányelv átvétele e témában a Ptk. módosításával és a tisztességtelenség körében egy külön kormányrendelet kiadásával valósult meg. A Ptk. 209/C. §-a szerint általános szerződési feltételnek minősül az a feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, előre meghatároz, és amelynek meghatározásában a másik fél nem működhetett közre. Az ilyen feltétel a Ptk. szerint csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. További kötelezettsége a feltétel alkalmazójának, ha a feltétel a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér, hogy azt a másik fél - a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadja. Tehát a magyar jog meglehetősen sztrikt követelményeket állít fel a kereskedők számára e téren, ez azonban a fogyasztók számára egyértelmű előnyt jelent.
Ha az általános szerződési feltétel tisztességtelen, az a Ptk. szerint megtámadható, bár a vonatkozó kormányrendelet a Ptk.-nál tovább menve, az ún. fekete listás kikötés esetén közvetve a semmisséget határozza meg mint jogkövetkezményt (tilos, azaz jogszabályellenes, azaz semmis). Ezt a megoldást finomítja Vékás, amikor szankcióként a személyi jogból ismert relatív semmisség intézményét javasolja bevezetni: "fogyasztói szerződés megkötésénél alkalmazott általános szerződési feltételekben a tisztességtelen kikötés semmis; a semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni" .
A magyar jogban lehetőség van az egyedileg kialkudott tisztességtelen kikötések megtámadására is (Ptk. 209/A. §). Ezt az első látásra fogyasztói szemszögből igen előnyös lehetőséget Vékás élesen bírálja, a szabályt helytelennek minősítve, mivel az indokolatlanul tág körben töri meg a pacta sunt servanda elvét. Az internetes ügyletek esetében ez azért nem okoz súlyos gondot, mert érdeksérelem esetén a fogyasztó számára egy sokkal szélesebb jogkör: az indoklás nélküli elállás joga áll nyitva (bár rövidebb határidővel).
Internetes környezetben az egyik fő gond a szerződések pontos tartalmának és formájának felidézése az interaktív, digitális környezetből adódóan. Mivel gyakran különböző gombokra való klikkeléssel valósul meg a szerződéskötés, amely szerződés csak a képernyőn van jelen, elengedhetetlen a reprodukálhatóság igényének eleget tenni az esetleges későbbi viták elkerülése végett. A 2000/31/EK irányelv 10. cikkének 3. bekezdése ennek megfelelően kimondja: az általános és egyedi szerződési feltételeket oly módon kell a szolgáltatás vevője (esetünkben a fogyasztó) számára elérhetővé tenni, hogy azt a fogyasztó tárolhassa és reprodukálhassa. Azaz lehetőséget kell adni arra, hogy azt a fogyasztó pl. kimásolhassa, kinyomtathassa a célból, hogy bármilyen felmerülő vita esetén nála is legyen egy példány, amellyel bizonyíthatja igazát. Ennek hitelessége, bizonyíthatósága, a bíróság előtti felhasználásának a módja még azonban igencsak bizonytalan, talán az elektronikus aláírás jelenthet itt is áttörést.
Érdekes követelményt támaszt a német jog a képernyőn közölt általános szerződési feltételekkel kapcsolatban: azok "csak akkor válnak a szerződés tartalmává, ha viszonylag rövid szövegről van szó" Ez az első pillantásra logikusnak tűnő követelmény azonban tekintve az igen hosszú angolszász szerződéseket illetve a feltételek egyszerű kinyomtatásának lehetőségét egyrészt illuzórikussá, másrészt értelmetlenné is válik.
A feltételekkel kapcsolatban egy furcsa technikai bonyodalom is felmerülhet. Nevezetesen, ha a kereskedő honlapján Java vagy XML alkalmazásokat is futtat, egy régebbi böngészőprogrammal bizonyos szerződési feltételek nem látszhatnak a képernyőn, a fogyasztó tudta nélkül. Erre a megoldás az lehet, hogy a szerződési feltételek kiírására csak HTML-t használ a kereskedő a honlapján. Egyébként pedig a polgári jogi tévedés jogintézménye alkalmazható, hiszen a fogyasztó tévedését a kereskedő felismerhette, mivel tudott az alkalmazott technika ezen hiányosságáról.

4.2.4 Teljesítés

            Az elektronikus kereskedelemben alapvetően kétféleképp kerülhet sor a teljesítésre: az Interneten keresztül (on-line, direkt e-commerce - pl. szoftvervásárlás, adatbázis-szolgáltatás esetén) vagy hagyományos módon (off-line, indirekt e-commerce - pl. dolog megrendelése esetén).
A 97/7/EK Irányelv 8. cikke a kártyával való fizetés esetén tartalmaz visszafizetési kötelezettséget, ha távollévők közti szerződés esetén a kártyával visszaélés ("fraudulent use") történt. Ezt a cikket a 17/1999. Kormányrendelet a magyar jogba nem ültette át. A fogyasztó védelme így igen hiányos, hiszen még az eredeti verzió is feltűnően restriktív: csak a kártyás fizetéseket öleli fel, így elektronikus pénzről nincs szó, és pl. az ún. "pre-paid" (előre fizetős) kártyákra való kiterjesztése is megkérdőjelezhető. A visszaélés fogalmának használata is hasonlóan szűk, hiszen szándékosságot feltételez, kizárva a kereskedő súlyos vagy enyhe gondatlanságát, ami ismételten túl enyhe védelmet eredményez.
A Bizottság 1997-ben Ajánlást adott ki az elektronikus fizetésekre vonatkozóan. Az Ajánlás felöleli a fizetési eszközök teljes skáláját. Célja, hogy a fizetőeszköz kibocsátójának és a használójának a jogait s kötelességeit pontosan körvonalazza. Az elhatároló momentum a felhasználó bejelentése lopás, az eszköz elvesztése stb. esetén. Ez előtt a felhasználó 150 euróig felel, kivéve a rosszhiszemű felhasználás esetét. Nem felel továbbá a felhasználó, ha azonosítás (fizikai vagy elektronikus - pl PIN kód) nélkül használták fel az eszközt. A bejelentés után a kibocsátó felel.
A teljesítés egyik fő útja lehet az elektronikus pénz, melynek lényege, hogy nem kötődik bankszámlához, így nem kell harmadik fél a fizetéshez. A pénz lényegében egy keret, amelyet a felhasználó a bankszámláról vesz le, majd utána ő lép kapcsolatba a kereskedővel a bank közreműködése nélkül. Természetesen itt is szükséges számos biztonsági intézkedés, de ha a felhasználó a valódiságot igazolni tudja, fizethet vele. A koncepció számos eleme még kidolgozásra vár, de mivel a bankkártyás fizetés egyelőre se adatvédelmi, se biztonsági szempontból nem igazán nyerte el a fogyasztók bizalmát, az elektronikus pénz fontos eleme lehet az elektronikus kereskedelem fejlődésének.

4.2.5 Szerződésszegés

            A elektronikus szerződésekkel kapcsolatban komoly változást jelent a hagyományos felelősségi alakzatokhoz képest az ún. önvégrehajtó ("self-enforcing") szerződés. Ez annyit jelent, hogy a szerződés tárgyába be vannak programozva azok a fékek, amelyek a szerződésszegő magatartást csaknem lehetetlenné teszik. (pl. a kipróbálásra szánt program 10 napos használat után nem indul el). Ez a szerződésszegő magatartások nagyarányú korlátozását jelenti, ami önmagában üdvözlendő, ám ugyanez a felek cselekvési szabadságát is túlzottan leszűkítheti.
A mind a német mind a magyar jogban meglévő, a felelősség kizárását megtiltó alapelv is jelentős az elektronikus kereskedelem szempontjából. A Ptk. 342. § (1) bekezdés szerint semmis valamely szerződésnek az a kikötése, amely a szándékos vagy súlyos gondatlanságból eredő károkozásért, az életben, a testi épségben, az egészségben okozott károsodásért, továbbá bűncselekmény következményeiért való felelősséget előre korlátozza vagy kizárja. Az Interneten azonban gyakori az olyan program eladása, vagy ingyen terjesztése, amellyel kapcsolatban minden felelősséget kizár az alkotó. Így a program könnyen tesztelhető nagyszámú ember által. Kérdés, hogy ilyen esetben pl. a file-ok megsemmisítésére beprogramozott vírus (szándékos károkozás), vagy "súlyosan gondatlan programozás" (ha létezik ilyen…) megalapozhat-e felelősséget.
A technikai zavarokért az internetes szolgáltató általában korlátozza vagy kizárja a saját felelősségét. A Német Legfelsőbb Bíróság azonban kimondta, hogy egy bank általános szerződési feltételeinek azon pontja, mely korlátozza a felelősséget "ha az internetszolgáltatáshoz való hozzáférés technikai vagy szervezési okokból megszakad", érvénytelen. Azaz lehet, hogy a kontinentális jog a felelősséget szigorúan, kógensen körülhatároló szabályai az Interneten is érvényesülni fognak. Nem tudni, ezzel a felelőséggel szabadabban gazdálkodó angolszász társaikhoz képest versenyhátrányba kerülnek-e a kontinentális szolgáltatók. Ez kihathat a fogyasztókra is, hiszen a költségeket várhatóan rájuk hárítják majd a kereskedők.

4.3 Alkalmazandó jog

            A nemzetközi környezetben kötött szerződések esetén különös jelentőséget nyer a fogyasztók védelme, hiszen egy több államot érintő tranzakció olyan jogi implikációkkal járhat, amelyek a fogyasztó számára különösen terhesek és érthetetlenek lehetnek. Ezért volt szükséges még az Internet elterjedése előtt, ám a nemzetközi fogyasztói szerződések megnövekedését követően a fogyasztók számára többletjogokat garantálni e téren. Különösen fontos, hogy a fogyasztónak ne kelljen külföldi jogot használnia, ismernie; továbbá (eljárási kérdésként), hogy ne kelljen kérelmével külföldi bírósághoz fordulnia, illetve őt se perelhessék külföldön. Ezzel ellentétes nézetet - a kereskedő jogának használatát - főleg az USÁ-ban vallanak az így megnövekedett kereskedői költségekre hivatkozva, amelyeket azok várhatóan a fogyasztókra terhelnének.
A 2000/31/EK Irányelv nem teremt új szabályokat a nemzetközi magánjog területén, így a meglévő jogi instrumentumokat kell e téren használni. Így Magyarországon releváns lehet a Bécsi Konvenció , illetve a Nemzetközi magánjogról szóló törvényerejű rendelet.
Az Nmjtvr. a Római Konvenciónak megfelelően mondja ki, hogy jogválasztás hiányában a fogyasztói szerződésre annak az államnak a joga irányadó, amelyben a fogyasztó lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye van. Ennek látszólagos diszpozitivitása a magyar fogyasztók számára első ránézésre igen hátrányosnak tűnik, ám a Ptk. 1977-es módosításának hatálybaléptetéséről szóló tvr. 1997-es módosítása tisztázza a helyzetet. Ennek 5/C. §-a szerint, ha a felek a magyar nemzetközi magánjog szabályai szerint a fogyasztói szerződésükre külföldi jogot választottak, e jogválasztás ellenében is a magyar jog fogyasztóvédelmi szerződési szabályait kell alkalmazni, feltéve, hogy az Nmjtvr. 28/A. §-ának alkalmazása - jogválasztás hiányában - a magyar jog alkalmazására vezetne. Következésképpen a magyar fogyasztó által kötött szerződésben a külföldi jog választása ellenére a magyar fogyasztókat megilleti a magyar fogyasztóvédelmi szabályok adta védelem. E védelemnek azonban további feltételeket szab a Nmjtvr. A Magyarországon lakó vagy szokásosan tartózkodó fogyasztóra akkor irányadó a magyar jog, ha a) Magyarország területén intéztek szerződés megkötésére irányuló nyilatkozatot a fogyasztóhoz, vagy tettek közzé a szerződés megkötését megelőzően reklámot, és a fogyasztó Magyarország területén tette meg azokat a nyilatkozatokat és végezte el azokat a cselekményeket, amelyek a szerződés megkötéséhez szükségesek; b) a másik fél vagy annak képviselője Magyarországon kapta meg a fogyasztótól a megrendelést; c) az adásvételi szerződés megkötése érdekében az eladó utazást szervezett a fogyasztó számára, és a fogyasztó az utazás során más állam területén kötötte meg a szerződést, vagy tett arra irányuló nyilatkozatot.
Kérdésként merül fel azonban, hogy a szerződés megkötésére irányuló nyilatkozatot vagy reklámot, ha az Interneten teszik, egy fizikailag másik országban levő honlapon, akkor a fenti szabály alkalmazandó-e magyar fogyasztó szerződéskötése esetén. Az 1997-es törvénymódosításnak - amely a kérdéses normát a magyar jogba illesztette - az indokolása az Internetről nem szól, ám kiemeli, hogy a jogalkotó szándéka e tekintetben az, hogy a cselekmények "kifejezetten az adott ország fogyasztóihoz szóljanak". Ennek megfelelően negatív példaként említi a külföldi televízióadást, mint nyilvánvalóan nem a magyar fogyasztóknak szóló jelenséget.
Mára azonban az ily módon világosnak tűnően definiált határok sokkalta jobban elmosódnak. Így még a külföldi televíziós reklámok körében is gyakori, hogy a termék árának feltüntetésekor - kifejezetten a magyar fogyasztókat megcélozva - magyar forintban is feltüntetik a kínált termék árát, sokszor magyar nyelvű felirattal kísérve. E hatásokat erősítik az Internet által nyújtott lehetőségek. Így lehetősége van bármely külföldi honlapnak arra, hogy a fogyasztó lakóhelyének országát - esetünkben Magyarországot - feltüntetve kizárólag a magyar fogyasztók kívánságait figyelembe vevő információkat juttasson el hozzájuk. Azaz a honlap nyelve a magyar lesz, az árakat forintban tüntetik fel, stb. Sőt, a magyar fogyasztóvédelmi szabályozást szem előtt tartó speciális szerződési feltételekből álló megállapodást is létrehozhatnak a felek .
Ellentétes esetben az is lehetséges, hogy bizonyos - túl erős védelmet biztosító ország - fogyasztóit a kereskedő kirekessze a vásárlás lehetőségéből (pl. oly módon, hogy a kereskedő egy zárt, legördülő menü segítségével a fogyasztónak nem ad a lehetőséget arra, hogy saját lakó- vagy tartózkodási helyének országát kiválassza). Egy ilyen módszer legalitása - az uniós diszkrimináció-tilalmi rendelkezéseket és a szerződési szabadság elvét is figyelembe véve - meglehetősen kérdéses. Összefoglalva, nemzetközi fogyasztói szerződések esetén indokolt a hazai fogyasztók hatékonyabb védelme érdekében a magyar jog alkalmazását - progresszív, kiterjesztő jogértelmezéssel - kötelezővé tenni.

4.4 Joghatóság

            Bár elvileg és általában különböző jogintézményekről van szó, mégis az alkalmazandó joggal szoros összefüggésben merül fel az a kérdés, hogy a kialakult perre mely bíróságnak van a nemzetközi ügymegosztásban illetékessége, azaz joghatósága. Ha a fogyasztó és a kereskedő más államban található, úgy megeshet, az általános szabályok szerint a fogyasztónak a kereskedő államában kell a kereskedőt beperelnie. Ez a fogyasztó számára vitális kérdés, hiszen per esetén igen nagy gondot jelenthet számára az adott esetben külföldön való pereskedés. Ha a per tárgyának értékéhez képest jóval nagyobb utazási és jogi költséggel és fáradtsággal kell számolnia, úgy egyrészt maga sem indít pert (így jogai csorbulnak), másrészt, ha őt perelik be egy távoli állam bírósága előtt nagy valószínűséggel nem képes jogait megfelelően és hatékonyan megvédeni.
A fenti okok miatt alakult ki az a nézet, hogy a fogyasztóra az általánoshoz képest más, speciális joghatósági szabályok alkalmazandóak nemzetközi jogvitákba. Az EU-ban ezt kodifikálja a Brüsszeli Konvenciót felváltó 2000. decemberében elfogadott "Brüsszeli Rendelet" . A magyar jogban a Nmjtvr. legújabb módosítása, a 2000. évi CX. törvény, a magyar uniós csatlakozást előkészítendő vállalkozott a joghatósági szabályozás átfogó újraírására, a fogyasztói szerződésekből eredő jogvitákat kiemelten kezelve.
A Brüsszeli Rendelet már preambulumának 13. pontjában kiemeli, hogy többek között a fogyasztói szerződések esetén a gyengébb felet az általános szabályoknál kedvezőbb joghatósági szabályok kell, hogy védjék. Ennek a tartalmát a 4. fejezet 15. cikke fejti ki. A fogyasztói szerződéseknek (ennek a fogalmát a klasszikus EU fogyasztó fogalmából vezeti le a jogszabály) három fajtáját részesíti védelemben a rendelet: 1) áruk eladása hitelre 2) részletekben visszafizethető kölcsönre, vagy más hitelre irányuló szerződés, amely áruk eladásának finanszírozására jött létre 3) minden más esetben, amikor olyan személlyel kötöttek szerződést, aki gazdasági vagy szakmai tevékenységét a fogyasztó lakóhelyének tagállamában végzi vagy bármely más módon e tagállam felé (vagy több tagállam felé, amelyek közé e tagállam is tartozik) irányuló ilyen tevékenységet végez és a szerződés e tevékenység körébe tartozik. Bizonyos kivételeket is tesz a jogszabály, amelyekre az általános szabályok vonatkoznak pl. a nem tagállamok esetén saját államunk joghatósági szabályai (5. cikk).
A 16. cikk határozza meg a védelem pontos tartalmát: a fogyasztó a másik féllel szemben a másik fél lakóhelye szerinti tagállam bírósága előtt vagy saját lakóhelye szerinti tagállam bírósága előtt is perelhet. A fogyasztó ellen per azonban csak a fogyasztó lakóhelye szerinti tagállam bírósága előtt indulhat. A fejezet rendelkezéseitől csak a jogvita felmerülése utáni megegyezéssel lehet eltérni további feltételek megléte esetén a 17. cikk rendelkezései szerint.
Az internetes tevékenységek szempontjából a Brüsszeli Konvenciótól eltérő 15. cikk. 1. bekezdés (c) pont lényeges. Ez már figyelembe veszi a marketing technikák legújabb generációját is az elektronikus kereskedelem fejlődésének tükrében. A tervezet "explanatory memoranduma" , azaz indokolása szerint a 15. cikk 1. bekezdés (c) pontja alá tartoznak az ún. interaktív honlapok, ezeknek a tevékenysége tehát a fogyasztó lakóhelyének állama felé irányulónak tekintendő. Míg az ún. passzív honlapokra ugyanaz vonatkozik mint a hagyományos nemzetközi telefonos stb. ügyletekre. Ezt a megkülönböztetést a gyakorlatnak még ki kell munkálnia, hiszen lényegében azt jelenti, hogy az interaktív honlapot üzemeltető kereskedők a tagállamok mindegyikében lehetséges perek elé néznek. Kérdés, a szolgáltatás kizárása valamely állam felé - amint az alkalmazandó jog problémájánál is látható volt - mennyiben járható út az áruk és szolgáltatások szabad áramlását hirdető EU-ban.
A magyar szabályozásban az Nmjtvr. 60. §-a is a rendelethez hasonlóan fogalmaz: a fogyasztókra irányadó speciális szabályozás akkor érvényesül, ha a kereskedő "belföldön tevékenységet fejt ki, ideértve azt is, ha a másutt kifejtett tevékenysége a belföldi fogyasztók felé is irányul". Ez 2000. évi törvénymódosítással került be a törvénybe, a hasonlóság így nem lehet véletlen a Brüsszeli Rendelettel, várható, hogy a rendelkezés alkalmazásával is ugyanazon problémák merülnek fel, mint az EU rendelete esetében. 
További érdekes szabály, hogy alávetéses joghatóság esetén (7. Fejezet), a rendelet írásos formát kíván meg az alávetésre, ám azzal egyenértékűnek tekint bármely olyan elektronikus formában történt kommunikációt, amely tartós rögzítést ("durable record") kínál (23. cikk, 2. pont). A rendelet indokolása utal az elektronikus kereskedelmi irányelv által kitűzött célokra, és az elektronikus úton kötött szerződésekben fellelhető joghatósági klauzulákra. Ezzel megerősíti az elektronikus úton tett nyilatkozatok hatályát, bár furcsa, hogy csak a tartós rögzítést kívánja meg feltételül, pl. a módosítatlanság garantálását nem.
Bár nem tartozik a szorosan vett joghatóság körébe, az ügyek államokon belüli területi megosztása is felvethet fogyasztóvédelmi kérdéseket. Nagy területű országokban ugyanis könnyen megtörténhet, hogy ha a kereskedő a szerződésben kiköti a saját székhelyének megfelelő illetékességet, komoly hátrányt okoz ezzel az ettől sok száz kilométerre élő fogyasztónak. Egy ilyen eset került az Európai Bíróság elé 2000-ben, amelynek nyomán az megállapította, hogy a nemzeti bíróság megállapíthatja illetékességének hiányát abból az okból is, hogy az azt megalapozó kikötés érvénytelen. Tehát tisztességtelennek minősült az a feltétel, mely szerint a fogyasztónak a távoli Barcelonába kellett volna utaznia perét lefolytatni. Itt a fogyasztók védelmét a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv látta el, tulajdonképpen közvetett módon.

5. Adatvédelem

            Az adatvédelem, a magánautonómia, angol szóval a "privacy" védelme elsőrendű fontosságú a fogyasztó szempontjából. Míg azonban a hagyományos kereskedelemben illetve az állampolgár és az állam viszonylatában e jogok védelmére a kialakult bírósági gyakorlat és számos direkt törvényi rendelkezés alkalmazható, az elektronikus kereskedelemben a fogyasztó helyzete e téren igencsak bizonytalan.
Ez a bizonytalanság több tényezőnek köszönhető. Így az EU Bizottsága által megrendelt adatvédelmi tanulmány szerint az on-line szereplők nagy számának, a változás rendkívüli gyorsaságának, az információfeldolgozás decentralizáltságának és a területi határok légiesülésének tudható be ez az állapot. Az elektronikus adatkezelés további sajátossága annak végtelen könnyedsége a hagyományos papíralapú kezeléshez viszonyítva. Egy könyv lemásolása a középkorban évekig tartott, de a közelmúltban is csak ritka és kevesek számára hozzáférhető szerkezetekkel (nyomda, komolyabb fénymásoló, stb.) volt gyorsan lebonyolítható a folyamat. Ma mindez egyetlen "klikkel" megoldható a felhasználó személyi számítógépén. E kihívásokra az adatvédelmi jognak választ kell adnia, hiszen a fogyasztói bizalom csak így őrizhető meg az elektronikus környezetben.
Az EU-ban a szabályozás általános keretét irányelv szabja meg (95/46/EK Irányelv) , ezen a kereten belül helyezkedik el a telekommunikációs adatvédelmi direktíva . Ezek a 2000/31/EK Irányelv preambulumának 14. bekezdése. szerint teljességgel alkalmazhatóak az ITSZ-okra, azaz a 2000/31/EK Irányelv tulajdonképpen nem hozott új szabályokat e tekintetben. A magyar szabályozás alapja az Alkotmány 59. §-a, amely a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jogot, mint emberi jogot deklarálja. Az adatvédelmi törvény illetve a 108. számú Európa Tanács Egyezmény meghatározza az adatvédelem alapelveit, kulcsfogalmait, főbb szabályozási elemeit. A Ptk. pedig 83. §-a pedig lakonikusan annyit rögzít: a számítógéppel vagy más módon történő adatkezelés és adatfeldolgozás a személyhez fűződő jogokat nem sértheti.

5.1 A személyes adat fogalma az Interneten

            Mind az ET Egyezmény és a 95/76/EK Irányelv úgy határozza meg a személyes adatot, mint bármely információt, amely egy azonosított vagy azonosítható egyénre vonatkozik (adatalany). Az azonosítás lehet közvetlen (pl. a valakinek neve alapján) és közvetett (pl. személyes tulajdonságai alapján).
Az internetes "szörfözés" során alapesetben a fogyasztó nem ad meg önmagáról semmilyen információt. Ám bármilyen honlapot nyit is meg, rögtön egy bizonyos adatot megtud a honlap tulajdonosa: a fogyasztó IP címét. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a számítógép mögött ülő személy is azonosítható lenne. A fix IP cím esetén még elfogadhatóan közeli a kapcsolat, hiszen a felhasználó neve visszakereshető a WHOIS adatbázisban (a proxy szerver esetét kivéve). Ezzel szemben a dinamikus IP cím esetenként mást és mást jelöl, így a kapcsolat valószínűleg túl távoli ahhoz, hogy személyes adatnak legyen minősíthető. Megválaszolatlanul marad még így is azon esetkör, amikor több felhasználó használja ugyanazt a gépet (bár ez pl. a telefonszámnál is elképzelhető, mégis személyes adatnak minősült ).
Egy igen elterjedt internetes technológiai megoldás, az ún. "cookie"-k használata is több kérdést nyitva hagy. Önmagában a cookie-k által megszerzett információ így inkább a számítógép használatára utal semmint egy adott személy használatára. Ám ha ezeket az adatokat regisztrációs adatokkal köti össze a szolgáltató, személyes adatokhoz juthatunk. Hozzá kell tenni, ekkor is csak a vásárlási szokásokat ismeri meg a szolgáltató, ami nem feltétlen utal személyes adatra.

5.2 Az adatkezelő fogalma

            A 95/76/EK irányelv meghatározása szerint az adatkezelő az a természetes vagy jogi személy, hatóság, hivatal vagy bármely más szervezet, amely egyedül vagy másokkal együtt meghatározza a személyes adat kezelésének célját és módját. Mivel az elektronikus kereskedelem egyik legfőbb mozgatórugója az adatforgalom, prima facie számos olyan szereplő van, akik adatkezelőként tűnhetnek fel. A 95/76/EK irányelv preambulumának 47. bekezdése e-mail szolgáltatás esetén az adatkezelő személyét az üzenet küldőjeként és nem a szolgáltatás üzemeltetőjeként határozza meg.
Ebből következően az Internethozzáférés-biztosító ("Internet Access Provider"), aki a távközlési hálózatot biztosítja semmiképp nem lehet adatkezelő, hiszen csak a technikai feltételeket biztosítja, az adatokhoz nincs is hozzáférése. Az Internet-szolgáltató ("Internet Service Provider") általánosságban ugyancsak nem minősíthető adatkezelőnek, hiszen az adatkezelés célját és módját a felhasználó illetve a vele kapcsolatban álló harmadik fél határozza meg. Kivétel ez alól, ha az Internet-szolgáltató előfizetőjének adatait kezeli nyilvánvalóan saját üzleti céljaira. A programozók, akik az internetes szoftvereket fejlesztik, ugyan hatnak az adatok forgalmára, de az adatkezelés céljának meghatározásához nincs közük. Végül a szolgáltatók (azaz az Interneten árut, szolgáltatást kínálók), a pénzügy intézmények egyértelműen adatkezelőnek minősülnek, hiszen megadják az adatkezelés célját és módját.

5.3 A személyes adatok kezelésének elvei

• Az adatot tisztességesen és törvényesen kell kezelni . A tisztességes kezelés alapvétően átláthatóságot, nyíltságot jelent. Például a cookie-k használata a fogyasztó tudta nélkül ezen elvvel ellentétes.
• Az adatot csak meghatározott, kifejezett és legitim célokra lehet felhasználni . Ha például az eredeti célhoz képest újabb célból történik a feldolgozás, az adatalany hozzájárulását be kell szerezni. Az internetes viszonyokban a fő problémát az adatok túl könnyű hozzáférhetősége, lemásolhatósága jelenti, így egyáltalán nem biztosított, hogy egy újabb adatfeldolgozásról az érintettet megkérdezik. Egyes szerzők szerint emiatt ezen elv alkalmazása "on-line környezetben főszabály helyett kivétellé vált" .
• Indokoltság elve . Négy olyan indok lehet, amely az adatok kezelését alátámasztja. Ez lehet az adatalany beleegyezése - ennek szabadon megadottnak, informáltnak és meghatározottnak kell lennie. A szabadon megadottság annyit jelent, hogy a kezelő nem gyakorolhat nyomást az alanyra, beleegyezésének megszerzése céljából (pl. ha fogyasztó nem ad meg valamilyen adatot, utána többet nem jöhet vissza a honlapra). Így fontos, hogy mindig legyen lehetősége a fogyasztónak megváltoztatni az akaratát (ún. opt-in, opt-out metódusok) az interaktív környezetből következően. Az informáltság pedig annyit jelent, hogy kétséget kizáróan kell tájékoztatni az adatalanyt az adat felhasználásnak veszélyeiről, amelyeket aztán az alany szabadon mérlegelhet. Az indokok lehetnek még a szerződés megkötése céljából szükséges, az előtt történő adatkezelés (pl. hotelszoba-foglalás), az adatkezelő jogi kötelezettségének teljesítése érdekében, illetve az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekeinek szempontjából szükségesség, kivéve ha az ilyen érdekeket az adatalany alapvető jogai és szabadságai felülbírálják.

5.4 Szenzitív (különleges) adatok

            Az ilyen adatok feldolgozása tiltott, kivéve bizonyos eseteket (pl. a beleegyezés, közzététel az adatalany által). A különleges adatok kezelésébe való beleegyezéshez a magyar jog írásbeliséget kíván meg , ami az Internet viszonylatában gyakran nem, vagy igen nehezen megoldható. Fontos kérdés, hogy mennyiben lehet egy adatalany vásárlási, szörfözési szokásaiból rá vonatkozó szenzitív adatokat levonni.

5.5 Adatminőség

            E területen is számos kötelezettsége van az adat kezelőjének. E területen az elektronikus kereskedelem és a fogyasztó szempontjából az állandó frissítés kötelezettsége lehet meghatározó.

5.6 Az adatalany jogai

• Információhoz való jog: itt az általános kötelezettségen túl érdekes az olyan adatkérés, amely után az adatot az EU-n kívüli harmadik országba adják át. Ilyenkor indokolt további információk adása az adatalanynak, aki így adatának felhasználásának a veszélyeiről többet tudhat meg. Emellett további információadási kötelezettség esete foroghat fenn a cookie-k használatakor, azaz nem feltétlenül elég, ha csak egy egyszerű "cookie alert" (a cookie használatát jelző felhívás) jelenik meg a képernyőn. Kivételt jelent e jog alól a statisztikai, történelmi vagy tudományos célra történő adatgyűjtés, ha az információadás lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalan költségeket idézne elő. Ez kiskaput jelenthet a jelenlegi szabályozásban, és azt eredményezheti, hogy az adatalany teljesen elveszti adatai felett az ellenőrzését
• Hozzáféréshez való jog
• Helyesbítési jog
• Tiltakozási jog: Ez a norma jelentheti az alapját annak, hogy ún. "automata hiperlinkek" alkalmazását a fogyasztó megelőzhesse.

5.7 Harmadik országba történő adatátvitel

            Az Interneten kötött nemzetközi fogyasztói tranzakciók számának megnövekedésével párhuzamosan a nemzetközi adatforgalom is jelentősen megnőtt. Így szükségessé vált külön szabályozni azokat az eseteket, amelyekben ez előfordul, legfőképpen amiatt, hogy más államok nem feltétlenül garantálnak megfelelő védelmet az átáramlott adatok számára.
A 95/76/EK irányelv szerint harmadik országba (ez itt az EU-n kívüli országot jelenti) csak akkor történhet személyes adatok áramlása, ha az átvitel megfelel az ezen irányelv alapján elfogadott nemzeti szabályoknak, és a célország megfelelő szintű védelmet biztosít ("ensures an adequate level of protection"). A személyes adatok országhatárokat átlépő áramlásával az Egyezmény is külön cikkben foglalkozik (12. cikk). Ennek megfelelően, mivel az USA nem nyújt ilyen szabályozást, az EU és az USA közt ún. "Safe harbor agreement" van hatályban, amelynek értelmében csak bizonyos standardokat kielégítő USA vállalatok tartoznak a "biztonságos kikötőbe", és fogadhatnak EU adatot, azaz rendelkeznek megfelelő szintű adatvédelemmel.
A fentiekből következően a tudatos adatáramlás olyan országokba, amelyek nem adnak megfelelő védelmet, csak a 95/76/EK irányelv 26. cikkében felsorolt kivételek útján mehet végbe: ilyen pl. az adatalany egyetértése, a szerződés teljesítéséhez való szükségesség, harmadik személy számára az adatalany érdekében, végül, ha a kezelő szerződéses feltételek útján biztosítja az adatalany jogainak védelmét.
A rejtett adatáramlás, amely az adatalany tudta nélkül megy végbe, két úton lehetséges. Egyrészt cookie-k segítségével, amikoris az adatgyűjtés az EU-ban lévő felhasználó számítógépének a segítségével történik, tehát a 95/76/EK irányelv alkalmazandó a 4.1.c cikk alapján. De mindenképpen tájékoztatni kell az adatalanyt, mivel az adatkezelőnek tájékoztatási kötelezettsége van. Másrészt, ilyen eset az IP cím megszerzése egy másik országbeli honlap-fenntartó által, egyszerűen úgy, hogy a fogyasztó meglátogatja az adott honlapot. Ez sem a 25., 26. sem a 4.1.c cikk alá nem tartozik (hiszen nem használtak EU tagállam területén levő eszközt), így erre az esetre a védelem lényegében nem vonatkozik.

5.8 A telekommunikációs adatvédelmi direktíva

            Az Internetre, mint a köz számára elérhető távközlési szolgáltatásra is irányadó ez az irányelv, miként azt a 2000/31/EK irányelv is elismeri. Alkalmazásával kapcsolatban azonban több kérdés marad megválaszolatlanul, mivel a direktíva csak a telefon és fax útján történő kommunikációt nevesíti, illetve rendelkezései is specifikusan arra vonatkoznak.
A 97/66/EK irányelv 5. cikkében megtiltja, hogy a felhasználókon kívül mások lehallgassák, megfigyelhessék, stb. a kommunikációt. Kérdés, hogy a cookie-k használatát ez a rendelkezés megtiltja-e?
A 6. cikk a forgalmi és számlázási adatok törlését vagy névtelenítését rendeli el a hívás befejezése után. Hívás-e egy Internet kapcsolódás?
A 8. cikk a hívófél-azonosítás ingyenes, hívás alapú megszüntetésének lehetőségét teszi kötelezővé. Ez netán az IP címre is vonatkozna? Egyrészt a Web használata nem hívás alapú, másrészt az "IP cím eltitkolása a teljes internetes kommunikációt ellehetetlenítené."
A kérdések sorát lehetne folytatni az automata hívás továbbítás megtiltásának lehetőségével illetve az automata hívórendszerekhez való beleegyezés kötelezővé tételével. Ezekről első ránézésre kitűnik, hogy specifikusan a telefonra megalkotott szabályok, így az Internet világában nem, vagy csak igen nagy nehézségek árán alkalmazhatók, azaz a választ a feltett kérdésekre csakis egy új szabályozás adhatja meg.

6. Tisztességtelen reklám

            A fogyasztók számára az Internet megjelenésének egyik igen szemléletes következménye volt a reklámtevékenység bővülése, átalakulása, az új médium adta lehetőségeket kihasználva. Az e-mail elterjedésével a kéretlen e-mail vált először mindennapossá egy e-mail címmel rendelkező fogyasztó elektronikus postaládájában, majd az internetes design és grafikai lehetőségek fejlődésével a "banner"-ek .
Az EU fogyasztó reklámjogának alapvető dokumentuma a megtévesztő és összehasonlító reklámról szóló irányelv , a magyar jogban pedig a gazdasági reklámtevékenységről szóló 1997. évi LVIII. törvény. Ezek meghatározzák a reklám közzétételének módját, egyes fajták tilalmát, stb. Viszont lényeges problémát jelent internetes környezetben az alkalmazásuk a Web nemzetközisége miatt. Egy kereskedő külföldi szerveren tárolt reklámja - még, ha kifejezetten magyar fogyasztókhoz irányul is - nehezen vonható pl. a magyar vagy uniós szabályozás alá. A magyar törvény hatálya ugyanis csak a Magyar Köztársaság területén végzett gazdasági reklámtevékenységre terjed ki , ami kizárja a külföldi szervereken elhelyezett reklámokat, annak ellenére, hogy ezek komoly hatással vannak a magyar piacra.

6.1 A kéretlen e-mail

            Speciálisan internetes bonyodalmak forrása a kéretlen e-mail ("unsolicited e-mail", "spam"). Ez általánosságban a kéretlen kereskedelmi kommunikáció része, amelyet már a 97/7/EK irányelv is szabályoz (10. Cikk, a 17/1999. Kormányrendeletben a 9. §). Lényegében tömeges, közvetlen promóciós lehetőséget jelent a kereskedők számára, amely az eddigi formáktól (telefonos, faxon történő megkeresés) olcsóságában - lényegében ingyenességében - különbözik. Hatásuk egyrészt nagy mennyiségük miatt a hálózatok leterhelése, másrészt a fogyasztók számára többletköltségek és többlet-időráfordítás kierőszakolása .
Így az ez említett szabályozás (az e-mailre a 2000/31/EK Irányelv 10. cikk (2) bekezdése, ill. a 17/1999. Kormányrendelet 9. § (2) vonatkozik) csak a fogyasztó kifejezett tiltakozásának hiányában jogosítja fel a szolgáltatókat arra, hogy ilyet küldjenek. A 2000/31/EK Irányelv preambulumának 31. bekezdése és a 2000/31/EK irányelv 7. cikke kimondja, hogy, azon tagállamokban, ahol megengedik fogyasztói egyetértés hiányában ilyen üzenetek küldését, ott természetes személyeknek joguk legyen arra, hogy ún. "opt-out regiszterekbe" kerülhessenek, amelyet az internetes szolgáltatóknak tiszteletben kell tartaniuk. A 2000/31/EK irányelv továbbá előírja, hogy azon tagállamokban, ahol megengedik a spamet, a spamet küldő szolgáltató tisztán és egyértelműen azonosítható legyen, amint az e-mailt a fogyasztó megkapja (7. cikk).

7. Önszabályozó mechanizmusok

            Mindaddig, amíg a tárgyalt jogterület állandó mozgásban, fejlődésben van, és ezt a kormányok ill. szupranacionális szervezetek nem, vagy csak igen lassan tudják követni (eredendő tehetetlenségük folytán), szükség van a piac szereplőinek önszabályozására. Ez - ha tartósnak és hatékonynak bizonyul - a későbbi szabályozás alapjait is lerakhatja. Ám nemzetközi szinten félelmek is megfogalmazódtak az Internetet kevéssé ismerő helyi hatóságok részéről, akik hatalmuk elvesztését látják a bizonytalannak tűnő önszabályozás megengedésében. Azonban ennek az önszabályozásnak is meg kell felelnie bizonyos minimum követelményeknek, amelyeket viszont csakis a törvényhozó támaszthat. Ilyen minimum feltételekre különösen szükség van egy olyan érzékeny területen, mint a fogyasztóvédelem. Az elektronikus kereskedelem, azon belül a fogyasztói jog területén három ilyen önszabályozási lehetőség adott: 1. Etikai kódexek ("codes of conduct") megalkotása 2. Honlap-címkézés (site-labeling) 3. Ún. "ADR" . Ezeket érdemes egybefüggő folyamatként, nagyobb összefüggésben felfogni az ún. belső (angol kifejezéssel: "in-house") mechanizmusokkal egyben. Azaz: a címke jelzi, hogy a kereskedő eljárása megfelel az etikai kódexben foglaltaknak, elősegíti az ún. "best market practices" kialakulását, tehát e két eszköz preventív célzatú. Ha a prevenció nem sikeres, akkor először a vitás feleknek kell önállóan egyezségre jutniuk, ha ez sem segít, akkor fordulhatnak harmadik félhez (ADR) egyrészt pl. mediáció másrészt arbitrázs céljából.

7.1 Etikai kódexek

            Az elektronikus kereskedelem jogának egy része nevezhető lex internetica-nak is, amely elmés szójátékkal az etika, a jogon túlmutató magatartásszabályok fogalmát helyezi előtérbe . Az így konstruált szabályrendszer kialakítását és betartatását maguk a piac szereplői vállalták, a rendszer eddig pl. az USÁ-ban viszonylagos sikernek nevezhető. A kereskedő honlapján elhelyezett link, amely a kódexre irányul, növeli az átláthatóságot, jelzi a fogyasztó számára, hogy a kereskedő hajlandóságát arra, hogy megbízható legyen. Összefoglalva, a kódexek az elektronikus kereskedelemben oly fontos bizalmat növelő tényezők.
A 2000/31/EK irányelv 16. cikke előírja, hogy a tagállamok és a Bizottság elősegítik etikai kódexek megalkotását közösségi szinten, amelyek a Bizottságnak önkéntesen átadhatók, amely a közösségi nyelveken azt hozzáférhetővé teszi. A kódexek célja az irányelvben előírt szabályok betartatása, megalkotásuk civil szervezetek (fogyasztói, vállalati, stb.) feladata, amelyek a kódexek alkalmazási gyakorlatáról jelentenek a Bizottságnak és a tagállamoknak.
A Bizottság e-confidence fórumán közzétették az etikai kódexekre irányadó elvek első tervezetét. A tervezet tíz alapelvet sorol fel, amelyeknek a kódexeknek meg kell felelniük. A Bizottság tervei szerint az alapelveket később ajánlás formájában vezetik be. Ebből következően az érintett civil szervezeteknek, mindkét oldalnak képviseltetnie kell magát a kódex megalkotásakor.
Lényeges probléma a szankciók kérdése: szükséges, hogy azok, akik nem felelnek meg a kódexben leírtaknak valamilyen módon "feketelistára" kerüljenek, ill. ne hivatkozhassanak honlapjukon a kódexre a továbbiakban. E témában tehát ellenőrzés szükséges: fogyasztói panaszok formájában, és/vagy egy kijelölt testület általi direkt ellenőrzés segítségével.

7.2 Honlap-címkézés ("site-labeling")

            A honlap-címkézés egy újabb eszköz a kereskedő kezében, amellyel a bizalmat növelheti maga és vásárlója között. Maga a címke egy kép a kereskedő honlapján, mellyel bizonyítja, hogy megfelel bizonyos kereskedelmi standardoknak. A képre kattintva megjelennek azok a szabályok, amelyeket a kereskedő magára kötelezőnek ismer. A. Salaün hét feltételt szab , amelynek egy ilyen típusú címkézésnek meg kell felelnie:

• Pontos információ: a fogyasztónak megfelelő és pontos információval kell rendelkeznie a címkéről, annak kiadójáról, a kiadás feltételeiről.  Legjobb, ha ezt egy link biztosítja, azaz a címkére klikkelve rögtön a megfelelő információhoz jut a fogyasztó.
• A kereskedő pontos meghatározása: a címkének világosnak és érthetően meg kell adnia a kereskedő adatait, koordinátáit.
• A meglévő jog alapján: a címkézőnek a releváns joganyagot átnézve kell megállapítania, hogy a címkézett megfelel-e annak.
• A címkék korlátozott száma: ha túl sok címke szerepel egy kereskedő honlapján, megzavarhatja a fogyasztót, és a címke hitelességét ronthatja. Így minél nagyobb területet (pl. az EU teljes területe) és jogi részt (fogyasztói jogok és adatvédelem egyben) felölelő címkék kívánatosak.
• Önkéntesség: Meg kell őrizni a címkézés önkéntességét.
• A címkék készítésében mind a fogyasztói mind kereskedői oldalnak részt kell vennie.
• Biztonság: a címkét biztonsági intézkedésekkel kell védeni úgy, hogy ne lehessen másolható, reprodukálható. Továbbá lehetőséget kell biztosítani arra is, hogy, ha a kereskedő nem felel meg a kívánatos standardoknak, a címke visszavonható legyen.

7.3 Alternatív vitarendezési megoldások (ADR)

            A fogyasztó és kereskedő közt zajló viták egyik fő jellemzője, hogy a vitatott áruk illetve szolgáltatások értéke nem áll arányban a bírósági eljárás költségeivel. Így az a fogyasztó, aki pl. egy kisebb értékű fogyasztási cikket (pl. CD-t, könyvet) vásárolt, nem fog bírósághoz fordulni az eljárás várhatóan igen magas költségei miatt. Ezen túlmenően világjelenség a bírósági eljárások elhúzódása is, azaz a perlésre fordított idő sem éri meg a várható jogi segítséget. A fent említett jogbizonytalanság és a fogyasztói jogok hatékonyabb érvényesülése tehát mind az ADR alkalmazásának erősödése felé hatnak. Az ADR olcsó, gyors, titkos (ami a kereskedők számára előnyös), és a végrehajtás is hatékonyabb. Nem véletlenül hívja a jogirodalom az ADR-t az internetes fogyasztói jogvitákra "leginkább testhezálló megoldásnak"
Az elektronikus kereskedelem más aspektusaival összefüggésben az ilyen alternatív vitarendezési megoldások már beváltak: így az Internet Corporation for Assigned Names and Numbers ("ICANN"), keretében a domain nevek elosztása ilyen alapon működik, illetve az EU-USA ún. "safe harbor" megállapodásában az adatvédelem viszonylatában. Mindkettőben az önszabályozás és a kormányzati keret egyaránt jelen van.
Ennek megfelelően az Európai Unió, az OECD és a privát szervezetek is támogatják az ilyen megoldások létrejöttét, elterjedését. Az OECD irányelv VI. B pontja kimondja: "A fogyasztók számára korrekt és aktuális alternatív vitarendezési és jogorvoslati mechanizmusokat kell biztosítani felesleges költségek vagy terhek nélkül." E gondolat jegyében készült el továbbá a 2000/31/EK irányelv és az EU Bizottság 98/257/EK Ajánlása a fogyasztói viták bíróságon kívüli rendezéséért felelős testületekre vonatkozó alapelvekről . A megoldás alkalmazását fogyasztói szervezetek (pl. a Trans Atlantic Consumer Dialogue ) és a kereskedők szervezetei (pl. az ECCPG ) is támogatják.
A 2000/31/EK irányelv 17. cikke negatív korlátot állít fel a nemzeti jogalkotás számára, melyben kimondja: a bíróságon kívüli vitarendezési módokat nem gátolhatja, ideértve a megfelelő elektronikus módozatokat is. A 17. cikk (2) bekezdése pedig megerősíti, hogy a tagállamok ösztönözni kötelesek a fogyasztói viták rendezéséért felelős testületek oly módon való működését, hogy azok az érintett feleknek megfelelő eljárási garanciákat biztosítsanak. Az ilyen testületeknek a 17. cikk (3) bekezdés szerint ajánlott tájékoztatni a Bizottságot minden jelentős döntésükről az elektronikus kereskedelem területén.
A Bizottság 98/257/EK Ajánlása hét alapelvet sorol fel, amelyek az említett testületek működésének alapjait határozza meg.

• Függetlenség elve
  A döntéshozó testület pártatlansága biztosított kell, hogy legyen.
• Átláthatóság elve
  Tájékoztatni kell a feleket minden releváns tényről a jogvitával kapcsolatban, így pl. az eljárási szabályokról, várható költségekről.
• Ellentétes eljárás elve ("adversarial principle")
  Mindkét félnek lehetősége legyen kifejteni érveit a testület előtt, szakértőket felkérni stb.
• Hatékonyság elve
  Ez magában foglalja azon követelményeket, mely szerint nincs ügyvédkényszer; az eljárás ingyenes vagy olcsó; az eljárás gyors; a testület aktív szerepet játszik, azaz figyelembe vehet bármely tényezőt a vita elbírálásánál.
• Legalitás elve
  A fogyasztót a testület döntése nem foszthatja meg azon jogaitól, amelyet a testület székhelye szerinti országban őt kötelezően megilleti. Nemzetközi jogvita esetén pedig a Római Konvenció 5. Cikkelyének megfelelő esetkörben a testület döntése nem foszthatja meg a fogyasztót lakhelyének joga szerint őt megillető védelemtől.
• Szabadság elve
  A döntés a felekre csak akkor kötelező erejű, ha erről őket előzetesen tájékoztatták, és ezt kifejezetten elfogadták.
•  Képviselet elve
  A felek az eljárás bármely szakában képviselőt vehetnek igénybe.
  

            Az ECCPG ezzel szemben négy alapelvvel számol (függetlenség/pártatlanság, átláthatóság, ellentétes eljárás, hatékonyság), amely láthatóan megegyezik az EU első négy alapelvével. Az ECCPG azonban a képviselet elvét a hatékonyság részeként tárgyalja, a szabadság elvét pedig az átláthatóság részeként fogja fel. Az USA Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (Federal Trade Commission) pedig öt alapelvet állít fel (függetlenség, ár, elérhetőség, átláthatóság, gyorsaság) , amelyek láthatóan megegyeznek a fentiekkel, csak hangsúlyában tér el azoktól.
Az ADR a gyakorlatban is megkezdte működést, az EU felállította az "EEJ-Net"-et ("European Extra-Judicial Network", Bíróságon Kívüli Európai Hálózat), amely bármely fogyasztó-kereskedő vitában döntésre jogosult. Ez egyértelműen mutatja az EU elkötelezettségét az ADR iránt. Az EEJ-Net az eddigi ADR mechanizmusokat teljeskörűen felhasználva fog működni. Minden tagállam ún. "clearing house"-okat köteles felállítani . Ezekhez fordulhat a fogyasztó, ha vitája akad egy kereskedővel. A clearing house segít a panaszt megfogalmazni és eljuttatni a kereskedő székhelyén levő "bíróságon kívüli testülethez" (extra-judicial body). Az EEJ-Net így egyrészt a fogyasztókat segíti a tagállamok határain átnyúló vitákban, másrészt hosszú távon képes lesz új, kialakulóban levő önszabályozó mechanizmusok befogadására is, amelyek az új technológia minden előnyét kihasználják.
Magyarországon az 1994. évi LXXI. tv. ad lehetőséget állandó (pl. a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő) és eseti választottbíráskodásra, ha azt a felek kikötik. Ezen kívül a Fogyasztóvédelmi törvény nyújt lehetőséget békéltető testületek létrehozására, amely ajánlást és kötelezést tartalmazó határozatot is hozhat.

7.4 Az önszabályozás folyamatainak értékelése

            Látható tehát, hogy az önszabályozás csírái megjelentek az EU jogalkotásában is, sőt a három lehetséges formából kettőt irányelvi szinten is nevesítettek. Ugyancsak nem szerepel az irányelvben az önszabályozás első foka, az ún. belső mechanizmusok, amelyek a panaszok a kereskedő általi rendezését jelentik. Bár ez automatikus megoldásként is felfogható, van olyan tervezet, amely kifejezetten ezt jelöli meg az ADR első állomásaként , illetve az EU-ban is születtek erre vonatkozóan informális tervek. Helyes megoldás, hogy az irányelv 16. és 17. cikke az államokra nem ró konkrét kötelezettségeket, hanem csak finom ösztönzést sugall a nyelvezet (mindkét esetben a "shall encourage" - "bátorítsák" kifejezés szerepel). Ez megfelel a jogterület kiforratlanságának és a szubszidiaritás elvének, ám megvan a veszélye annak, hogy sem az államok, sem a magánszféra nem veszi komolyan a fogyasztók védelmét, és később komolyabb regulációra lesz szükség. Ilyen lehetne pl. az ADR kötelezővé tétele minden etikai kódexben. A beavatkozás különösen indokolt lehet abban az esetben, ha az elektronikus kereskedelme fektetett fogyasztói bizalom nem nő szignifikánsan, amely a forgalom stagnálását is eredményezheti.

8. Zárszó

            "A fogyasztóvédelem, amely a fogyasztói bizalmat erősíti, olyan kritikus az elektronikus kereskedelem fejlődése szempontjából, mint a forgalmi lámpák és a KRESZ a beton autópályán való haladás szempontjából" írja a legnagyobb Internet iparágak vezető cégeiből álló Electronic Commerce and Consumer Protection Group . Bár az elektronikus kereskedelem fejlődése, öntörvényűsége sokszor megállíthatatlannak, megzabolázhatatlannak tűnik, a fogyasztó védelme és a bizalmának fenntartása végett lehetséges, sőt szükséges védőszabályokat alkotni a magánjognak erre a területére is. E szabályok megalkotásának és átgondolásának kihívásait kívánta összefoglalni e dolgozat.

9. Bibliográfia

Általános elektronikus kereskedelmi jogi források

• http://guide.lp.findlaw.com/01topics/10cyberspace/index.html - a Findlaw jogi kereső e-commerce linkgyűjteménye
• http://www.bakerinfo.com/ecommerce - a Baker&Mckenzie iroda e-commerce honlapja
• http://www.internationallawoffice.com - nemzetközi internetjogok összefoglalója
• http://www.eclip.org - az Electonic Commerce Legal Issues Platform honlapja
• http://www.ilr.cornell.edu/library/reference/guides/ecommerce/ - A Cornell Egyetem e-commerce linkgyűjteménye
• http://www.phillipsnizer.com/internetlibrary.htm?internetlib2.htm - ügyvédi iroda internetes linkgyűjteménye
• http://www.wilsonweb.com/research/ - amerikai e-commerce linkgyűjtemény
• http://www.mbc.com/ecommerce.html - e-commerce linkgyűjtemény
• http://www.kslaw.com/library/links_legalres.ht m l - amerikai ügyvédi iroda linkgyűjteménye

Intézmények

• http://europa.eu.int/comm/consumers/index_en.html - az EU Bizottság fogyasztóvédelmi honlapja
• http://econfidence.jcr.it - az EU Bizottság e-confidence fóruma
• http://www.oecd.org - az OECD honlapja
• http://www.wto.org - a WTO honlapja
• http://www.uncitral.org - az UNCITRAL honlapja
• http://www.tacd.org - a Trans-Atlantic Consumer Dialogue fogyasztói szervezet honlapja
• http://www.beuc.org - internetes fogyasztói szervezet honlapja
• http://www.consumersinternational.org - a nemzetközi fogyasztói szervezet honlapja
• http://www.ecommercegroup.org - amerikai kereskedők szervezetének honlapja

Nemzeti jogok, EU jog

• http://www.extra.hu/verebics - Verebics János honlapja az Internet jogáról
• http://www.szecskay.hu - a Szecskay Ügyvédi Iroda honlapja
• http://www.ucitaonline.com - az amerikai UCITA törvény honlapja
• http://www.abanet.org/buslaw/cyber/home.html - az American Bar Association honlapja
• http://www.law.ualberta.ca/alri/ulc/eindex.htm - a kanadai internetjog összefoglaló honlapja
• http://www.internet.gouv.fr  - a francia internetjog összefoglaló honlapja
• http://www.elexica.com - az angol internetjog összefoglaló honlapja
• http://www.e-global.es - a spanyol internetjog összefoglaló honlapja
• http://www.ispo.cec.be/ecommerce - az EU elektronikus kereskedelmi honlapja

Cikkek, tanulmányok, könyvek

• A. Salaün: Consumer Protection Issues - Deliverable 2.1.3, Electronic Commerce Legal Issues Platform, elérhető:
  http://www.eclip.org/documents/deliverable_2_1_3_consumer_protection_2.pdf.
• Conseil d’État: The Internet and digital Networks, elérhető: http://www.internet.gouv.fr/english/textesref/rapcegb/rapcegb.doc.
• C. Schulze - J. Baumgartner: Don’ t Panic! Do E-commerce, elérhető: http://europa.eu.int/ISPO/ecommerce/books/dont_panic.pdf.
• Horváth T.: Az elektronikus kereskedelem jogi kérdései, elérhető:
  http://www.law.jpte.hu/publikaciok/szakdolgozatok/horvath.html.
• J. E. Stiglitz, P. R. Orszag, J. M. Orszag: The Role of Government in a Digital Age, Computer & Communications Industry Association, 2000. október. Elérhető: http://www.ccianet.org/digitalgovstudy/CCIA%20FINAL.pdf.
• J. R. Reidenberg, P. M. Schwartz: Data Protection Law and On-Line Services: Regulatory Responses, elérhető: http://europa.eu.int/comm/internal_market/en/media/dataprot/studies/regul.pdf.
• Király M.: Az Európai Közösségek irányelveinek hatása a szerződési jogra a fogyasztóvédelem területén, Magyar Jog, 2000/6, 325. o.
• Kondricz P. - Tímár A.: Az elektronikus kereskedelem jogi kérdései, KJK-Kerszöv Jogi és Üzleti Kiadó, Bp., 2000
• Mádl F. - Vékás L.: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 2000.
• M. Payeras i Capella: Contract Law (Law & Technology Convergence) - Deliverable 2.2.7, Electronic Commerce Legal Issues Platform, elérhető:
  http://www.eclip.org/documents/deliverable_2_2_7_contract_law&tech.pdf.
• Molnár T.: Az elektronikus kereskedelem az Európai Unióban,
  elérhető: http://www.extra.hu/verebics/molnar_tibor_1.doc
• Norwegian Research Center for Computers and Law: Deliverable 2.2.5, Legal Technology - Interlegal Issues, Electronic Commerce Legal Issues Platform, elérhető: http://www.eclip.org/documents/deliverable_2_2_5_PIL_law&tech.pdf
• S. D. A. Langner: Electronic commerce - az Interneten keresztül lebonyolított üzleti forgalom a német és a cseh jogban, - ismertette Újlaki László, Magyar Jog 2000/7, 430. o.
• S. Louveaux: Privacy Issues Deliverable 2.1.3 - Electronic Commerce Legal Issues Platform, elérhető: http://www.eclip.org/documents/deliverable_2_1_3_privacy.pdf.
• Uniform Law Conference of Canada: Consumer protection and electronic commerce, elérhető: http://www.law.ualberta.ca/alri/ulc/current/ecp.htm
• Vékás L.: Javaslat az általános szerződési feltételek Ptk.-beli szabályozásának kijavítására, Jogtudományi Közlöny, 2000/12, 485. o.
• Verebics J.: Lex Internetica, elérhető: http://www.extra.hu/verebics/verebics1.pdf

Beszédek

• David Byrne, EU Bizottsági Főbiztos beszéde, elérhető: http://europa.eu.int/comm/dgs/health_consumer/library/speeches/speech55_en.html
• Malcolm Cropton, ausztrál adatvédelmi főbiztos beszéde, elérhető: http://www.privacy.gov.au/news/sp13.html

Konferencia-anyagok

• 22nd International Conference on Privacy and Personal Data Protection, Venice, 28-30 September 2000, Session 9., elérhető: http://www.oecd.org.
• American Bar Association: London Meeting Draft - Achieving Legal and Business Order in Cyberspace: A Report on Global Jurisdiction Issues Created by the Internet, elérhető: http://www.abanet.org/buslaw/cyber/initiatives/draft.rtf.

Felmérések

• http://www.nua.ie/surveys - a Nua Internetes felmérések központja
• http://www.forrester.com - a Forrester internetes adatbankja
• http://index.hu/tech/uzlet/e-business - az Index magyar internetes újság elektronikus kereskedelmi honlapja