2010-ben már hazánkban is mérhetővé vált, és elérte az 1,5 százalékot az okostelefonok segítségével vásárolt termékek aránya a teljes e-kereskedelmi értékesítésen belül. Hazánk ezáltal követi a fejlett e-kereskedelmi piacokat: lassan kezdenek átalakulni a vásárlási szokások – derül ki a GKIeNET kutatásából.
A GKIeNet és a T-Mobile által készített kutatás szerint 2009-ben már 99 milliárd forint értékben vásároltak a magyarok online, s az előzetes felmérések alapján 2010-ben ez a szám a 135 milliárd forintot is meghaladja, úgy, hogy a turiszikai és a biztosítási szolgáltatásokat nem számolták ide.
A magyar fogyasztók közül egyre többen választják a kényelmes és gyakran kedvezményes árakat kínáló online boltokat, s egyre több ember tapasztalja meg, hogy az online kutakodás közben a véltnél vagy a hagyományos kiskereskedelmi forgalomban látottnál kedvezőbb árakat és nagyobb kínálatot lel.
A normál, PC-n keresztül bonyolított online vásárlás mellett pedig egyre láthatóbban fejlődik Magyarországon is a mobilos, okostelefonos vásárlás is, holott erre alkalmas készülékből még viszonylag kevés van a hazai felhasználók zsebében. A trend ennek ellenére biztató, hiszen tavaly körülbelül 1,2-1,4 millió magyar vásárolt online, illetve év végére a magyar mobiltelefon-állomány 15 százaléka, körülbelül 1,5 millió darab volt okostelefon. Az arány pedig dinamikusan nő, az idei év végére már az eladott mobilok harmada lesz ide sorolható, hasonlóan a fejlett világ más országaihoz.
2010 utolsó negyedévében már több mint 1 százalékot tett ki az internetes forgalomból a mobil platform, a karácsonyi szezonban pedig már 1,5 százalék körülire tehető a mobilról kezdeményezett vásárlások aránya a teljes online forgalmon belül.
Mobilvásárlás terén Japán és Dél-Korea egyértelműen élen jár, de már az Egyesült Államokba is mérhetővé vált a fogyasztói szokások ilyen irányú változása. Az amerikai e-kereskedelemmel foglalkozó Coremetrics kutatócég legfrissebb, már a karácsonyi szezont is magába foglaló felmérése szerint az amerikai lakosság 2,4 milliárd dolláros online vásárlásainak mintegy 5%-át kezdeményezték mobiltelefonról, miközben a mobil böngészés 5,8 százalékot tesz ki a teljes tartalomelérésen belül, az okostelefon-penetráció pedig 24 százalék körüli. A globális tendenciák követése Magyarországon is érezhető, s pozitív jel, hogy az elektronikusan kezdeményezett vásárlások ellenértékét már egyre gyakrabban elektronikus úton is fizetik ki.
forrás: hwsw.hu
"Az összetett portál fejlesztéséhez rengeteg ötletet, megoldási javaslatot kaptunk."
Online ügyfélszolgálat:
H-P: 8:00-16:00-ig
Ügyeleti telefonszám: +3630 218 3519
