webáruház készítés, weblap készítés, facebook webshop, mobil webáruház
 
Mobil: 30-218-35-19
Fax: 36/322-747

Közösségi oldalak: „a felhasználókat oktatni kell, a szolgáltatókat ösztönözni”

2010.10.13 12:19:46

Az informatikai biztonsággal és adatvédelemmel foglalkozó szakemberek véleménye csaknem teljesen egybehangzó: a személyiségi jogi problémák megoldása főként a szolgáltatásokat nyújtó cégek kezében van.

A felhasználót ugyan lehet és kell is tanítani, de bizonyos szint után felesleges. Egy etikus hacker szerint olyan világ felé tartunk, ahol már születésünk előtt elkezdenek spammel bombázni a cégek, adattestünk pedig halálunk után is tovább él.

A szakember szerint ma már nincs szükség komoly informatikai háttértudásra, ha valaki hozzá akar férni mások személyes adataihoz.

Hlavaty Győző a Twitter mikroblog szolgáltatásának feltörésével kapcsolatban említette meg: a hacker a cég egyik alkalmazottjának saját oldalát törte fel úgy, hogy kizárólag néhány ötletes megoldásra volt szüksége. Ennek első lépése az úgynevezett profilépítés: a kiszemelt áldozatról összegyűjtött minden, nyilvánosan elérhető adatot: a közösségi oldalakon szerepelt, hogy az illető hol végezte tanulmányait, hogy hívják a szüleit, sőt, még kutyája nevét is megtalálta a bárki számára megtekinthető adatok között. Az így felépített profillal a hacker ezután elkezdett próbálkozni, végiggondolta, hogy milyen más online szolgáltatást használhat a célpont. Talált is néhány ingyenes postafiókot, ahol megnyomta az „elfelejtettem a jelszavamat” feliratú gombot. A rendszer által feltett kérdésekre pedig a felépített profil alapján tudott válaszolni. A hackernek szerencséje volt, az adott ingyenes levelező szolgáltatás ugyanis nem új jelszó készítését kínálta fel, hanem elküldte az áldozat régi jelszavát.

 

„Sok felhasználó követi el azt a hibát, hogy egyetlen jelszót használ több szolgáltatáshoz” – figyelmeztetett Hlavaty Győző.

 

„A Twitter-alkalmazott esetében is ez történt, az így megszerzett jelszóval pedig a hacker hozzá tudott férni a célpont Twitter-oldalához is. Nem tudom szebben mondani, a legnagyobb problémát a felhasználói hülyeség okozza: ha pontos lakcímünket is megosztjuk a közösségi oldalakon, majd ezek után kiírjuk, ha egy hétre elmegyünk nyaralni, ne csodálkozzunk, ha a lakásunkat nem egészen abban az állapotban találjuk meg, ahogy otthagytuk. Viszont amíg nem használjuk tudatosan ezeket a szolgáltatásokat, rengeteg problémával szembesülhetünk.”

 

network-security_339

 

Idegenek a virtuális térben: mit kezdünk az adattestünkkel?

„Mint látható, ma már nem elég, ha kerítést építünk házunk köré, személyes védelmünk határvonalai ugyanis kitolódtak, sokkal több információ érhető el velünk kapcsolatban, mint gondolnánk” – mondta előadásában Vargha Gergely, a Kürt Kft. Biztonsági Intelligencia Központjának képesített etikus hackere.

„A hétköznapi felhasználók még mindig idegenként mozognak a virtuális térben, s mint látható, a személyes biztonság elleni támadások sokszor egyszerűbbek, mint gondolnánk.”

Vargha Gergely megismertette az ITBN hallgatóságát az adattest fogalmával. Valójában az egyénhez kapcsolódó információkról van szó, amely magába foglalja azokat a digitálisan kereshető nyomokat, amelyeket magunk után hagyunk.

 

forrás: hvg.hu


My status

 


 

Tudástár
 
 

Rólunk mondták »

"Az összetett portál fejlesztéséhez rengeteg ötletet, megoldási javaslatot kaptunk."

Gyula Csaba
Hevestour.hu
 
 
 

Közlemény, tudnivaló ügyfeleinknek »

Online ügyfélszolgálat:
H-P: 8:00-16:00-ig

Ügyeleti telefonszám: +3630 218 3519

 

 
 

Sikertörténetek
 

 



 
 

Árfolyam

1 EUR = 273.83 HUF
 

Bejelentkezés

Usernév:
Jelszó:
 

Munkatársaink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.
Referenciák
  • 750 projekt

  • Több mint 350 weboldal

  • 40 webáruház

  • 25 turisztikai portál

  • 750 projekt

  • 1100 animáció

  • 10 év tapasztalat

  • Megszámlálhatatlan elégedett ügyfél

Ügyfélszolgálat
Mobil: 30-218-3519
Fax.: 36-322-747
Online látogatók: 2 Látogatók száma (2009. augusztus 1. óta): 1137273 Google page rank értékünk: QuickStudio QuickStudio
Kapcsolat, irodánk: Fax: +36 36-322-747; Mobil: +36-30-218-3519; e-mail: office@quickstudiogroup.com
Keresőszavak, amelyekre Ön megtalált valamelyik keresőrendszerben. Amennyiben olyan szóra talált meg minket, amely nem szerepel a lent nevezettek között, úgy írjon cégünknek a pr.office@quickstudiogroup.com e-mail címre és mi korrigáljuk a megjelenést: közösségi webáruház, facebook webáruház, facebook webshop, facebook marketing, weblapkészítés, honlapkészítés, weblap, weblap készítés, honlap készítés, eger, egerben, keresőmarketing, online marketing, onlinemarketing, webdesign, webshop, webbolt, webáruház, online webáruház, google, online áruház, online áruházak, internetes vásárlás, online webshop, webshop software, google, origo, yahoo, honlapkészítő, weblapkészítő, weblapkészítés, honlapkészítés, webáruház és webbolt készítése, keresőmarketing, online marketing, weboldal készítése, webshop készítés, webáruház készítés, webshop fejlesztés, webáruház fejlesztés, webaruhaz, webárúház, web shop, webshop sablon..