webáruház készítés, weblap készítés, facebook webshop, mobil webáruház
 
Mobil: 30-218-35-19
Fax: 36/322-747

Online filmkölcsönzővel bővül a YouTube

2010.09.29 12:56:57

A Google illetékesei a nagy amerikai stúdiókkal igyekeznek megállapodni, hogy az év végén egy a későbbiekben világszerte elérhető online videokölcsönzőt indíthassanak el a YouTube-ra támaszkodva, s ezáltal ne maradjanak le az Apple mögött, akik szintén hasonló szolgáltatás bevezetésére készülnek.

A Google egyik vezetőjének információira hivatkozó értesülések szerint a már nagy számban létező hasonló szolgáltatások mintájára létrehoznának egy katalógust, melyből 5 dollárért lehetne egy új filmet adott ideig online módon megtekinteni. A videotéka először az Egyesült Államokban indulna el, majd később az egész világon elérhetővé tennék.

videotéka-youtube

A már viszonylag zsúfolt piacra való belépés értelmét és szükségességét az említett vezető azzal indokolta, hogy a YouTube a világ egyik legnagyobb piaci tömbje, egy minőségi és nem túl drága kölcsönző nagy reményekkel kecsegtethet. Az ilyen irányú tárgyalások már hónapok óta folynak, ám most felgyorsította őket az néhány hete felröppent hír, hogy az Apple is elindítja digitális videoszolgáltatásának új verzióját (erről a héten várható a cég részletes tájékoztatása), emellett Amerika, de talán a világ legnépszerűbb ilyen cége, a Netflix is augusztusban írt alá egy új, ötéves, legalább egymilliárd dollár értékű szerződést a legnagyobb médiavállalatokkal, emellett a nálunk nem elérhető Hulu is dinamikusan növekszik.

A YouTube állítólag már január óta folytatja a technológia béta-tesztjét. A Google abban is joggal bízhat, hogy ha siker lesz az ősszel induló Google TV, mely internetes tartalmakat visz a tévé képernyőjére, akkor a két szolgáltatás egymást támogathatja. Az is motivációnak tekinthető, hogy a hagyományos DVD-k visszaszorulása és a kalózkodás miatt kissé agresszívvá váló kiadók egy ilyen közös üzleti modell esetén esetleg kevésbé támadnák a közösségi videomegosztóként működő YouTube-ot, emellett egy várható siker végre szilárdan talpra állítaná a pénzügyileg nem igazán pozitív mérleget mutató, igen drágán megvásárolt videooldalt.

Az egész vállalkozás kulcsa nyilvánvalóan a minőség (és az esetleges extrák), valamint a kölcsönzési díj lesz. A töredékes információk alapján az ár a legkomolyabb kérdés. Ha jól értelmezzük a Financial Times utalását, akkor az öt dollár a DVD-k megjelenésével egy időben elérhetővé tett új filmekre vonatkozik, tehát elképzelhető, hogy a régebbi anyagokra más díjszabás vonatkozik (ahogy ez más szolgáltatóknál is így van), emellett ha igaz, hogy az igen népszerű tévéshow-kat az Apple 99 centért akarja kínálni, akkor nyilvánvalóan létrejön egy árverseny, mellyel a fogyasztók járhatnak jól.

Arról egyelőre nincs értékelhető hír, hogy (a későbbiekben nyilván reklámcsatornának is szánt szolgáltatást kínáló) terjesztő és a stúdiók milyen arányban, milyen modell szerint osztoznának a bevételeken.

 

Forrás: ITcafé


My status

 


 

Tudástár
 
 

Rólunk mondták »

"Csak a QuickStudio segítségével tudtuk megoldani, hogy a raktárkezelő és nyilvántartó programunk szinkronizáljon a webáruház jellegű oldalunkkal."

ifj. Márton József
Mártonbau.hu

 
 
 

Közlemény, tudnivaló ügyfeleinknek »

Online ügyfélszolgálat:
H-P: 8:00-16:00-ig

Ügyeleti telefonszám: +3630 218 3519

 

 
 

Sikertörténetek
 

 



 
 

Árfolyam

1 EUR = 273.83 HUF
 

Bejelentkezés

Usernév:
Jelszó:
 

Munkatársaink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.
Referenciák
  • 750 projekt

  • Több mint 350 weboldal

  • 40 webáruház

  • 25 turisztikai portál

  • 750 projekt

  • 1100 animáció

  • 10 év tapasztalat

  • Megszámlálhatatlan elégedett ügyfél

Ügyfélszolgálat
Mobil: 30-218-3519
Fax.: 36-322-747
Online látogatók: 2 Látogatók száma (2009. augusztus 1. óta): 1137253 Google page rank értékünk: QuickStudio QuickStudio
Kapcsolat, irodánk: Fax: +36 36-322-747; Mobil: +36-30-218-3519; e-mail: office@quickstudiogroup.com
Keresőszavak, amelyekre Ön megtalált valamelyik keresőrendszerben. Amennyiben olyan szóra talált meg minket, amely nem szerepel a lent nevezettek között, úgy írjon cégünknek a pr.office@quickstudiogroup.com e-mail címre és mi korrigáljuk a megjelenést: közösségi webáruház, facebook webáruház, facebook webshop, facebook marketing, weblapkészítés, honlapkészítés, weblap, weblap készítés, honlap készítés, eger, egerben, keresőmarketing, online marketing, onlinemarketing, webdesign, webshop, webbolt, webáruház, online webáruház, google, online áruház, online áruházak, internetes vásárlás, online webshop, webshop software, google, origo, yahoo, honlapkészítő, weblapkészítő, weblapkészítés, honlapkészítés, webáruház és webbolt készítése, keresőmarketing, online marketing, weboldal készítése, webshop készítés, webáruház készítés, webshop fejlesztés, webáruház fejlesztés, webaruhaz, webárúház, web shop, webshop sablon..