webáruház készítés, weblap készítés, facebook webshop, mobil webáruház
 
Mobil: 30-218-35-19
Fax: 36/322-747

Google Wave: Leállnak a fejlesztések

2010.08.17 13:46:49

A szélesebb közönség tavaly ősszel ismerhette meg a szolgáltatást, amit ugyan eleinte nagy érdeklődés övezett, mára azonban szinte alig maradt valaki, aki használná.

A Google Wave nagy lendülettel indult, a webkettes technológiák rajongói úgy gondolták, hogy az majd képes lesz megújítani az emailezést. Eredetileg csak egy nagyon szűk közösség vehetett részt a tesztelésen, majd tavaly ősztől meghívással már szélesebb tömegek is ki tudták próbálni. Az általános reakció azonban inkább az értetlenség volt, a felhasználóknak nehéz volt megmagyarázni, hogy miért kéne a pofonegyszerű, és az igényeket tökéletesen kielégítő emailt lecserélni.

 

google-wave-logo_496

 

Év elején a technológia támogatói kétségbe vonták a Wave bukását.  Most már nem sok mentsváruk maradt, Urs Hölzle, a Google alelnöke ugyanis hivatalosan is bejelentette, hogy a közösségi platform érdektelenné vált, ezért a vállalat leállítja az azzal kapcsolatos fejlesztéseket. Bár az alelnök szerint az érdeklődés eleinte nagy volt, az a későbbiek során szinte teljesen eltűnt, talán mert túlságosan radikális változtatásokat akartak megvalósítani vele.

 

A fejlesztések azonnali leállítása nem jelenti azt, hogy a Wave kedvelői többé nem tudják elérni a szolgáltatást, mert az év végéig még biztosan elérhető marad, ráadásul a népszerűbb elemeket átpakolják más alkalmazásokba, a Wave-et azonban biztosan nem fogják a Google legsikeresebb projektjei közt emlegetni. Szakértők szerint egyébként hasonló sorsra számíthat a még nagyobb zajjal bejelentett, ám onnan még nagyobbat zuhanó Buzz is.

 

 

Forrás: index.hu

 


My status

 


 

Tudástár
 
 

Rólunk mondták »

"Csak a QuickStudio segítségével tudtuk megoldani, hogy a raktárkezelő és nyilvántartó programunk szinkronizáljon a webáruház jellegű oldalunkkal."

ifj. Márton József
Mártonbau.hu

 
 
 

Közlemény, tudnivaló ügyfeleinknek »

Online ügyfélszolgálat:
H-P: 8:00-16:00-ig

Ügyeleti telefonszám: +3630 218 3519

 

 
 

Sikertörténetek
 

 



 
 

Árfolyam

1 EUR = 273.83 HUF
 

Bejelentkezés

Usernév:
Jelszó:
 

Munkatársaink hamarosan felveszik Önnel a kapcsolatot.
Referenciák
  • 750 projekt

  • Több mint 350 weboldal

  • 40 webáruház

  • 25 turisztikai portál

  • 750 projekt

  • 1100 animáció

  • 10 év tapasztalat

  • Megszámlálhatatlan elégedett ügyfél

Ügyfélszolgálat
Mobil: 30-218-3519
Fax.: 36-322-747
Online látogatók: 2 Látogatók száma (2009. augusztus 1. óta): 1137252 Google page rank értékünk: QuickStudio QuickStudio
Kapcsolat, irodánk: Fax: +36 36-322-747; Mobil: +36-30-218-3519; e-mail: office@quickstudiogroup.com
Keresőszavak, amelyekre Ön megtalált valamelyik keresőrendszerben. Amennyiben olyan szóra talált meg minket, amely nem szerepel a lent nevezettek között, úgy írjon cégünknek a pr.office@quickstudiogroup.com e-mail címre és mi korrigáljuk a megjelenést: közösségi webáruház, facebook webáruház, facebook webshop, facebook marketing, weblapkészítés, honlapkészítés, weblap, weblap készítés, honlap készítés, eger, egerben, keresőmarketing, online marketing, onlinemarketing, webdesign, webshop, webbolt, webáruház, online webáruház, google, online áruház, online áruházak, internetes vásárlás, online webshop, webshop software, google, origo, yahoo, honlapkészítő, weblapkészítő, weblapkészítés, honlapkészítés, webáruház és webbolt készítése, keresőmarketing, online marketing, weboldal készítése, webshop készítés, webáruház készítés, webshop fejlesztés, webáruház fejlesztés, webaruhaz, webárúház, web shop, webshop sablon..