A Google részvényei (NASDAQ: GOOG) pénteken több, mint 7 százalékkal estek, miután a negyedéves eredményei elmaradtak a várakozásoktól, ez oda vezetett, hogy néhány elemző a növekedéssel kapcsolatos aggodalmak miatt lejjebb értékelte a célárfolyamot.
Néhány befektető szintén negatívan értékelte a Google az irányú döntését, mely szerint Eric Schmidt vezérigazgató a továbbiakban nem vesz részt a bevételekkel kapcsolatos telefonkonferenciákon, annak ellenére, hogy jó pár neves vállalat, mint az Apple és a Microsoft, vezérigazgatója sem látogatja gyakran az ilyen témájú üléseket. Néhány brókercég feljebb értékelte pénteken a Google részvények célárfolyamát, mivel kedvező lehetőségeket látnak a cég forráskód kereső szolgáltatását illetően. Mindennek ellentmond ugyanakkor Douglas Anmuth, a Barclays Capital elemzőjének csökkenést mutató értékelése, aki arra hivatkozott, hogy a keresés és hirdetés vonatkozásában igen kevés növekedést serkentő tényezőt vél felfedezni.
Mint ahogy azt Anmuth egy kutatási jegyzetében kifejtette: "A forráskód keresés mögött egyelőre nincs semmilyen valóságos, és jelentős bevételeket generáló faktor, és ez idővel egyre nagyobb nyomást helyez a vállalatra, mivel a pénzügyi célszámokat bizony nem csupán teljesíteni kell, de fölül is múlni." Anmuth 675-ről 650 dollárra mérsékelte előrejelzését, amit azzal magyaráz, hogy a sorozatos bevétel növekedés és haszon mértéke elmaradt a várakozásoktól. És még így is megtartotta a viszonylag súlyosnak mondható számait. 
Más elemzők kevésbé voltak kritikusak. Jim McGregor, az In-Stat munkatársa például úgy vélekedett, hogy a Google a jövőben is erőteljesen támaszkodhat majd forráskód kereső üzletágára, mivel az továbbra is jelentős növekedési lehetőségeket rejt magában. "A televízió, a nyomtatott sajtó, és társainak hirdetési modelljei ma már nem tudnak újat mutatni" mondta, és hozzátette: "Nem hiszem, hogy létezik bármilyen felső határa az online hirdetések növekedésének, hiszen napjainkban szinte nincs is olyan tevékenység, amely ne használná ki az internet adta lehetőségeket."
Mindezek ellenére, még mindig egyre nagyobb aggodalom övezi a Google tevékenységét arra vonatkozóan, hogy a fokozódó szabályozási és jogi kihívások közepette hosszabb távon képes-e megtartani a jelenleg óriási iramban száguldó pozitív növekedési ütemét. Külön kérdés, hogy mindez miként őrizhető meg egy olyan környezetben, ahol például Kína a sorozatos cenzúrával részleges visszaesést idéz elő a bevételek realizálásában.
A világ elsőszámú keresőmotor szolgáltatója növekvő veszélynek van kitéve az Apple által, hiszen a biztos sikerre ítélt mobil hirdetési üzletág még csak felfutóban van, és kérdéses, hogy a sorozatos kezdeményezések ellenére a Google képes-e eredményesen különválasztani mindezt a kereséstől, amennyiben ez irányú terjeszkedésekbe is kezd.
forrás: digibiz.hu
"Az összetett portál fejlesztéséhez rengeteg ötletet, megoldási javaslatot kaptunk."
Online ügyfélszolgálat:
H-P: 8:00-16:00-ig
Ügyeleti telefonszám: +3630 218 3519
