Magyarországon idén tavasszal március utolsó hétvégéjén rendezték meg az első Startup Weekend elnevezésű programot, ahol különböző szakemberekből verbuválódott csapatoknak mindössze két nap állt rendelkezésükre hogy ötletükből lefektesség egy működő vállalkozás terveit. Ezen a rendezvénen debütált az Ichoo.se ,ami a szakértők szerint nagy karrier előtt áll.

Hazánkban először rendezték meg az úgynevezett Startup Weekendet március 25-e és 27-e között Budapesten. Az eseményen programozókból, marketingesekből, vállalkozásfejlesztőkből és designerekből álló csapatoknak negyvennyolc óra állt regyendelkezésre, hogy egy életképes vállalkozást felépítsenek. A team-ek pénteken álltak össze, olyan szakemberekből, akik most találkoztak gyakorlatilag először, de ennek ellenére elképesztő hatékonysággal, és összetartással tudtak dolgozni a közös feladaton. A résztvevők két napon át formálták projektjeiket, amit vasárnap, a szakmai zsűri előtt be is mutattak. Az iChoo.se csapatát erősítette Pető Róbert E-kereskedelmi szakértő, a Quickstudio Kft. ügyvezetője is, aki társaival együtt egy egyedülálló ajándék lista oldalt tervezett.
A Quickstudio már közismert sajátosság, a hogy a legújabb technikai lehetőségekkel, s marketing megoldásokkal dolgozik, sőt azok a high-tech újdonságok amiken máshol még csak gondolkoznak, ők már alkalmazzák. Ezért is nagyszerű dolog, hogy egy ilyen cégnek a hétköznapokból kitörve, még arra is van erőforrása és kapacitása, hogy egy efféle embert próbáló eseményen képviseltesse magát, csupán a kreatív gondolkodás kibontakoztatása érdekében! Az odaadó munkának meg is lett az eredménye, hisz az iChoo.se csapata egy nagyon komoly különdíjal térhetett haza. A zsűri külön értékelte, hogy a kitűnő ötlet nem csak ígéretes, de a mögötte álló üzleti modell is működőképesnek látszik. Ám a munka itt koránt sem ért véget, hisz a java még hátra van, az iChoose marketingesei a Facebookon már gyűjtik a kívánságokat és a rajongókat. http://www.facebook.com/iChooseit
A lelkes stáb azóta benevezett az EPC versenyére is, mi pedig szurkolunk nekik, sok sikert!
P.Á.
"Csak a QuickStudio segítségével tudtuk megoldani, hogy a raktárkezelő és nyilvántartó programunk szinkronizáljon a webáruház jellegű oldalunkkal."
ifj. Márton József
Mártonbau.hu
